Kereső toggle

Koldusopera

Hangjegyek és bankjegyek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Az utolsó szocialista nagyvállalat” – ragadta meg Bozóki András kulturális
miniszter a csőd szélén álló Magyar Állami Operaház „lényegi vonását”. A
támadások kereszttüzébe került főigazgató, Hegyi Árpád Jutocsa és legfőbb
kritikusa, Keveházi Gábor balettigazgató hetek óta vív szócsatát egymás szakmai
és egyéb alkalmatlanságáról a sajtó nyilvánossága előtt.

A folyamatosan bővülő költségvetési támogatás ellenére az Operaház az elmúlt
néhány évben mintegy 1,5 milliárd forintos adósságot és 700 millió forintnyi
kifizetetlen számlát halmozott fel. Míg a jegyeladások évi 1,3-1,4 milliárd
forintot hoznak a konyhára, az előadások folyamatosan veszteséget termelnek.
Ennek dacára ma is több mint 1000 ember dolgozik főállásban az Operában,
részmunkaidőben pedig további 900.

A botrány kezdetén Keveházi Gábor balettigazgató nyílt levelet intézett Hegyi
Árpád Jutocsához, mert a főigazgató az „ő tudta nélkül”, anyagi okokra
hivatkozva törölt a következő évadból 65-70 előadást. A balettigazgató
tollragadásának célja kettős: állítsák vissza az Operaház évi több mint 6
milliárdos költségvetési támogatását, és távolítsák el az „emberileg,
szakmailag, erkölcsileg” vezetésre alkalmatlan Hegyit.

A főigazgató válaszul megüzente: „most kell igazán kapitánynak lenni”, és
hangsúlyozta, hogy a „lázadókkal szemben” következetesen kiáll a dalszínház
„modernizációjáért”.

Keveházi Gábor lapunknak nyilatkozva „handabandának”, „tíz éve tartó
ígérgetésnek” titulálta a vezetés reformprogramját. Majd hozzátette: amivel most
Hegyiék előrukkoltak, az nem más, mint az általa tavaly novemberben benyújtott
százoldalas modernizációs program filézett változata. Véleménye szerint a
megoldás első lépését – a közel tizenhat éve halogatott – „művészeti törvény”
megalkotása jelentené.

Bozóki András nemrég szobájában fogadta a békétlenkedőket. Keveházi idegesen és
idő előtt távozott, Bozóki pedig mentette a menthetőt: a minisztérium ezek után
sem kíván beleszólni a vezetés szakmai részébe, de mindenképpen „a modernizáció
pártján áll”. Ám ne gondolja senki, hogy „az Operaház pénznyelő automataként tud
működni a jövőben is”. Bozóki szerint most sokan egyéni sérelmeiket helyezik
előtérbe, és válságról beszélnek, mert az az érdekük, hogy megbuktassák a
jelenlegi vezetést. Bár a miniszter szerint a főigazgató csak a kinevezése után
szembesült az áldatlan gazdasági helyzettel, Keveházi Gábor a Heteknek elmondta,
hogy Hegyi tavaly olyan szakmai pályázattal nyerte el a vezetést, amelyről már a
kezdetekkor látni lehetett, hogy a vállalt költségvetésből (250 millió forint)
kivitelezhetetlen. „Ilyenkor egy normális európai országban a vezető önként
veszi a kalapját” – tette hozzá.

A balettigazgató szerint a gazdasági tanácsadónak felkért Megyeri László (lásd
bővebben keretes írásunkat), sem ért a színházhoz, és csak olyan emberek kezére
bízná az „igazi magyar imázsközpont” vezetését, mint amilyen annak idején
Nádasdi Kálmán vagy gróf Bánffy Miklós volt.

Lapzártánkkor Hegyi még a helyén maradt, Keveházi pedig – saját bevallása
szerint – épp a kirúgását várta.

A válságmenedzser - Interjú Megyeri Lászlóval, az Operaház gazdasági tanácsadójával

– Ön jelenleg a Thália Színház ügyvezető igazgatója. Hogyan keveredett
most mégis az Operaházba?

– A kulturális miniszter felkérésének teszek eleget azzal, hogy nyolc másik
bizottsági taggal együtt felügyelem és koordinálom az Operaház modernizációs
programját. Én nem művész, hanem közgazdász vagyok, de több mint húsz éve
foglalkozom színházakkal. A színházi válságmenedzselés a hobbim.

– Mi a véleménye a vita két főszereplőjéről?

– Butaság, amit tesznek. Kár volt rögtön a sajtóhoz rohanni. A nyilvánosság
mindig annak ad igazat, akinek éppen akar. Rombolják a presztízsüket.

– Közgazdászként hogyan látja az Opera jelenlegi anyagi helyzetét? Tényleg
lehetetlenség évi 5,3 milliárd forintból gazdálkodni?

– Nem lehetetlen. Csak fel kell számolni néhány „rossz megrögzöttséget”.

– Ön min változtatna?

– Például a közalkalmazotti státuson. Sok művésznek alig van fellépése,
mégis havi rendszerességgel kapnak fizetést ahelyett, hogy előadásokra
szerződtetnék őket. Legyünk őszinték, néhányan már alkalmatlanok a színpadra,
mégsem lehet nyugdíjazni őket, mert a „szakmai nyugdíj” intézménye megengedi,
hogy erről ők maguk döntsenek. Arról nem is beszélve, hogy minden előadás
veszteséget termel. Véleményem szerint az Operának is társasági formát kellene
öltenie.

– Tehát privatizálná?

– Lehet. De nem öt éven belül. Attól még nem sérül a művészet, ha a működés
bizonyos elemeit – például műszaki munkákat – magánkézbe adjuk.

– Ön szerint milyen lenne az ideális operaházi vezetés?

– Nyugaton bevett gyakorlat, hogy az operaházaknak, színházaknak kettős
vezetése van. Van egy nagy szakmai múlttal rendelkező főigazgató és egy vele
egyenrangú intendáns, egy gazdasági vezető. Ezt azonban csak a társasági forma
tenné lehetővé.

Olvasson tovább: