hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hiány: belefér

2006. 04. 18.
Nem kivételes, hogy az év első három hónapjában nagyon magas az államháztartás hiánya. 1999 tavaszán, Járai Zsigmond pénzügyminisztersége idején például az éves terv 70 százalékánál tartottak.

Az ellenzék szerint a kormány eltitkolta az emberek elől a gazdaság és az
államháztartás valós helyzetét, az év végi államháztartásideficit-túllépés
meghaladhatja a 900 milliárd forintot is. Varga Mihály volt pénzügyminiszter
kijelentette: a hét elején közzétett államháztartási adatok alapján látszik,
hogy a kormány kapkodó intézkedéseivel tönkreteszi a gazdaságot. Varga szerint
„kipakolták a kasszát”, és minden lehetséges kiadási tételt kifizettek már az
első negyedévben. Mindebből jövőre „logikusan” adóemelés, áfavisszatartás és
megszorítás következik – tette hozzá.

„A helyzet egyáltalán nem katasztrofális, szó sincs összeomlásról. A
költségvetés hiánya 2000 óta magas” – mondta a Heteknek Bauer Tamás (képünkön),
közgazdász. Emlékeztetett rá: a Horn-kormány idején a Bokros-csomag rendbe tette
a mérleget, ezt az egyensúlyt borította fel az ismét túlköltekező Orbán-kormány,
kivált a kétéves költségvetéssel. Bauer szerint a Fidesznek azért sincs alapja a
kormány bírálatára, mert az idei kampányban tett ígéreteinek beváltása – az ár
3500 milliárd forint – rövid távon tönkretenné az országot.

A közgazdász úgy véli: nincs szükség megszorításokra – le kell fékezni a
költségvetési kiadásokat.

Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere 1999-ben azt nyilatkozta
az MTI-nek: „Az első negyedéves költségvetési és államháztartási adatokból nem
lehet következtetéseket levonni az éves folyamatok alakulására.”

A Növekedéskutató Intézet akkori igazgatója mindezt annak okán mondta, hogy
kiderült: a hiány 1999. március végére elérte az egész évre tervezett összeg
közel 70 százalékát.

2006 első negyedévében az államháztartás hiánya az egész évre tervezett összeg
51 százalékát érte el. (Munkatársunktól)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!