Kereső toggle

Fogy a piac türelme

Baloldali győzelem befektetői szemmel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A baloldali koalíció győzelme jó hírnek bizonyult a hazai befektetői piacon.


A BUX megugrott, a bankházak fellélegeztek. Ennek ellenére úgy tűnik, a 2010-es
eurónak már lőttek.



Fotó: Shutterstock

Az UBS Bankház egyik londoni tanácsadója szerint a piacok megkönnyebbültek,
hiszen a Fidesz „jóval költekezőbb” ígérgetéseitől menekültek meg vasárnap
éjjel. Ugyanakkor a piac most legfeljebb két hónapot ad arra az új kormánynak,
hogy erőteljes jelzéseket adjon költségvetési terveiről. A londoni szakember
szerint Gyurcsány Ferenc a következő napokban várhatóan piacbarát
nyilatkozatokat tesz majd. Ám ezek várhatóan „igen elvontak lesznek, nem sok
konkrétummal”.

A Financial Times hasábjain megszólaltatott elemzők úgy látják: Gyurcsánynak
nincs sok ideje a győzelem ünneplésére, a költségvetési reformok terén ugyanis
komoly nyomás nehezedik rá. A beszámoló szerint a „régi-új” miniszterelnöknek
szinte azonnal csökkentenie kellene a deficitet, valamint – az őszi
önkormányzati választásokig – az egészségügyet, az oktatást és az
államigazgatást érintő, átfogó reformokkal is elő kellene rukkolnia. Ha
„darabokban adagolja” elképzeléseit, a befektetői piac támogatását nyárig
biztosan élvezheti – vallják az elemzők.

Rajtunk a világ szeme

Nem csoda, hiszen a Fidesz az egész kampányát arra építette, hogy ha a
szocialisták győznek, beköszönt az államcsőd. Brüsszel, a választások másnapján
küldött meleg hangú gratulációja mellett nyomatékos figyelmeztetését is
megüzente a baloldalnak: most, hogy a választások véget értek, várják az új
kormány konvergenciaprogramját, hiszen a szeptemberre szabott uniós határidő
(is) a régi maradt! Mivel hazánké a legnagyobb arányú államháztartási hiány
(egyes elemzők szerint év végére a 8 százalékot is elérheti) az EU-ban, mindenki
kíváncsian szemléli, hogyan fogjuk azt – ígéretünkhöz híven – 2008-ig 3 százalék
alá szorítani. Megjegyzendő, hogy pénzügyi szankciók semmi esetre sem fenyegetik
emiatt Magyarországot, hiszen még nem tagja az euróövezetnek. Egyes tagországok
ellenben fölvethetik az EU-támogatások csökkentését, ha nem sikerül időben
betömnünk a lyukat. (Persze a deficithatárt krónikusan túllépő euróövezeti
országokkal szemben sem alkalmaztak még ilyen szankciót soha.)

Veres és az euró

A Goldman Sachs befektetési bank londoni elemzői szerint a választás utáni
első hetek egyik kulcskérdése, hogy Veres János megőrzi-e pénzügyminiszteri
posztját vagy sem. Ha marad, az azt jelentené, hogy a második Gyurcsány-kormány
folytatja az előző ciklus költségvetési politikáját. Duronelly Péter, a Budapest
Alapkezelő vezetője a Heteknek nyilatkozva hozzátette: Veres személye ez idáig
semleges volt a piac számára. Még nem derült ki róla, hogy jó szakember-e vagy
sem, így egy új miniszter kijelölése sem okozna bizalomvesztést.

A Goldman azzal számol, hogy a szeptemberig elkészítendő új
konvergenciaprogramban nem lesz markánsan megfogalmazva, miként tervezi
összhangba hozni a kormány a gazdaság állapotát a maastrichti követelmények
szigorával. Miután az államháztartási bevétel-GDP arány már most is csak 42
százalék, a kiigazításnak főként kiadás oldali reformokból kell állnia –
olvasható a brit Fitch minősítő cég jelentésében. Ennek ellenére úgy gondolják,
hogy az euró 2010-re ígért bevezetése már most „kiszállt az ablakon” – legalább
még két évre. Ezt a véleményt pedig nemcsak a Bank of America és a Barclays
Capital elemző csapata osztja, hanem így látja itthonról Duronelly Péter is.
Szerinte a magyar vezetés többször már „nem beszélhet mellé” ez ügyben.

Visszhangok a parketten

Deák Balázs, a CIB Bank elemzője erős javulásra számít a hazai
részvénypiacon, miután a tőzsde már korábban is úgy ítélte meg, hogy a
kormánykoalíció győzelme lenne számára kedvezőbb. Hétfőn reggel még a forint is
erősödött a baloldali siker „hallatára”. A parkettet sokkal inkább befolyásolják
az amerikai gyorsjelentések, mint a választási eredmény – pontosított Sarkadi
Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője. Ezt erősítette meg a Heteknek
Duronelly Péter is. A Budapest Alapkezelő vezetője szerint a piaci
kedélyjavulásban mind a nemzetközi tőkepiaci folyamatok, mind a választási
eredmény közrejátszott. A márciusban meggyengült valuták (köztük a forint is)
ugyanis újra erőre kaptak. A befektetők most is éppen annyira szeretnek minket,
mint néhány hónappal ezelőtt. A legtöbb banki szakember abban is egyetértett,
hogy a vasárnapi voksolással a gyógyszergyártók esélye is erősen javult arra
nézve, hogy mihamarább megállapodjanak a kormánnyal a jövő évtől érvényes
ártámogatások mértékében.



Duronelly Péter

Olvasson tovább: