hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Azt aratják, amit vetettek
Interjú Jakab Istvánnal, a MAGOSZ elnökével

2006. 03. 28.
Jakab István nevét az egy évvel ezelőtti traktoros demonstráció kapcsán ismerte meg a közvélemény.  A MAGOSZ elnökeként több ezer gazdát vezényelt a fővárosba, és szó szerint kicsikarták a kormányból az elmaradt uniós támogatásokat. Akkor Jakab István politikamentes szakmai konzultációt ígért. Ma a Fidesz listájának előkelő 11. helyén szerepel. Mely javaslatuk tudna lendületet adni a szektornak?– A lendülethez először is erős alapokra van szükség. Ez pedig a termőföld. A földnek a magyar gazdák tulajdonában és használatában kell maradnia. Ehhez pedig módosítani kell a mostani földtörvényt. Azonnali moratóriumot hirdetnénk a még állami tulajdonban levő földek értékesítésére, és kialakítanánk egy birtokrendezési tervet.  Nehezményezzük, hogy a kormány a részvénytársaságok számára is lehetővé tette a földszerzést. Ez azt üzeni, nem a magyar gazdák versenyképességében érdekelt. 



Jakab István Orbán Viktor társaságában

Hát miben?

– Abban, hogy liberalizálják a földpiacot. Már most is bújtatott, alternatív földszerzés zajlik országszerte. 

Összességében hogyan értékeli a leköszönő kormány teljesítményét?

– Röviden: sodródás, kiszámíthatatlanság, leépülés. Ez jellemezte az elmúlt négy évet. Pontosabban, stratégia nélküli leépülés. A kormány nem készült fel az uniós csatlakozásra, nem megfelelőképpen képviselte az ország érdekeit, a magyar agrárium éllovasból sereghajtó lett. Az elmúlt években torz módon változott a növénytermesztés és az állattenyésztés aránya. Sikerágazatnak kiáltották ki a növény- és a zöldségtermesztést, amely pedig komoly veszteséggel zárja a négy évet. Máig nincsen piac- és eredetvédelem az ágazatban. És mindeközben egyetlen olyan programot sem produkált a kormány, ami mutatná a kivezető utat. 

Gráf József agrárminiszter elismerte, hogy a csatlakozás után visszaesett a szektor termelékenysége, ugyanakkor bizakodó, szerinte jó irányba haladunk. 

– Jó lenne, ha ez igaz lenne. Tiszteletben tartom a miniszter úr kvalitásait, de az az igazság, hogy az előző 3 év elszalasztott lehetőségeit nem lehet 10 hónap alatt behozni. A költségvetés egy teljes év kifizetéseit görgette maga előtt, mert nem volt meg rá a fedezet. A 2005-ös nemzeti támogatás 148 milliárdját csak a 2006-os költségvetésben tudták megteremteni. Kiszámoltuk, hogy a költségvetésnek a késői kifizetésből 2,1 milliárd árfolyamnyeresége származott, a gazdák viszont emiatt komoly hiteleket voltak kénytelenek felvenni. Hiába hangoztatja a kormány, hogy soha nem látott összegeket fizetnek ki a gazdáknak, valójában azért tűnik nagynak az agrárbüdzsé, mert egy összegben fizették ki két év nemzeti támogatását. 

Tud mondani valami pozitívumot is?

– Hát, nagyon nehéz helyzetbe hozott. Ha az EU 25 országát vesszük figyelembe, nálunk csökkent legnagyobb arányban, 19 százalékkal a mezőgazdaságból élők jövedelme. Az ágazat minden szegmensében csökkent a teljesítmény. A kormány nemcsak az ígéreteihez, hanem az unió által biztosított lehetőségekhez képest is alulteljesített. Ilyen körülmények között, ha van valami, ami pozitívumnak számít, akkor az, hogy Gráf József minisztersége óta valamelyest csökkent a mélyrepülés, de sajnos nem fordult át a tendencia. 

Miért éppen a Fideszt választotta? A két évvel ezelőtti demonstráció idején még azt hangoztatta, hogy minden párttól független szakértő.

– Visszakereshető az archívumból, amikor négy évvel ezelőtt azt nyilatkoztam, hogy amennyiben a kormány nem módosítja a termőföldről szóló törvényt, és betartja az ígéreteiket, a MAGOSZ lesz a legjobb partnere. Ezzel szemben a kormány első dolga a termőföldtörvény módosítása volt, és sorra elmaradtak az ígéreteik. Gyakorlatilag végigszenvedtük a négy évet. Kemény vitáink voltak, demonstráltunk is, ha kellett. De amikor Európában egyedülálló módon 4-5 ezer gazda három héten keresztül Budapesten demonstrált, és amikor végül korrekt megállapodás született közöttünk, kezet fogtunk egymással, a miniszterelnök másnap reggel a televízió nyilvánossága előtt azt találta mondani, hogy „a gazdák megfutamodtak”. Németh Imre akkori agrárminiszter pedig úgy beszélt rólunk, hogy nyálcsorgató, hataloméhes társaság vagyunk. Ugye, ezek után nem kér már választ arra, miért pont a Fideszhez adtam a nevemet. 

Számolt azzal, mi lesz Önnel, illetve a MAGOSZ-szal abban az esetben, ha nem a Fidesz alakít kormányt, hiszen most egyértelmű jelét adták annak, hogy összefonódtak az egyik politikai táborral. Ezek után bárki azt mondhatja, hogy ön politikus, nem agrárszakember. 

– Vannak pillanatok, amikor nincs más megoldás, mint őszintén, bevállalva kiállni az érdekeink mellett. Nem az én sorsom a kérdés, hanem az, hogy ebben az egyre erősödő versenyben tönkremegy-e százezer család vagy nem. Ha nem nyerne a Fidesz, tudom, mi a dolgom. Le fogom vonni a konzekvenciát. 

Ha nyer, elvállalná az agrárminiszteri megbízatást?

– Ahogy mondják, először meg kell lőni a medvét, és utána kell tárgyalni a szűccsel. A Fidesz győzelme nem kétséges, de nem fogalmaztam meg elvárásokat a pártelnök felé, hiszen számomra az a fontos, hogy megváltozzon a mára kialakult helyzet. S ha ez megvalósul, a magam részéről elértem a célt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!