hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erősödő indexek
Tőzsdejelentés 2004. 09. 29. – 10. 05.

2004. 10. 11.
Számottevő erősödést mutattak a vezető tőzsdeindexek a héten. A harmadik negyedéves amerikai GDP-adatot 2,8-ról 3,3 százalékra módosították, és valamelyest enyhült az olajárpánik is. Európában a francia üzleti bizalmi index nőtt a várakozásoknál magasabb mértékben. A hét nagy vesztese az amerikai gyógyszergyártó Merck lett, miután kénytelen volt visszavonni a piacról egy, az árbevétele tíz százalékát kitevő készítményt, annak szívinfarktus és agyvérzés esélyét növelő mellékhatása miatt. A kedvező világpiaci trendben folytatódott a BUX szárnyalása is: az index jelentős forgalom mellett nap nap után döntötte meg a korábbi csúcsokat, a keddi kereskedés végén 12 825 ponton állapodva meg.

A BUX-on kívül történelmi csúcsot döntött a Mol és az FHB is, mindkettő ára megközelítette a 10 ezer forintot. A Mol közel 5 százalékos erősödése mellett másodikként futott be a Matáv majd 4 százalékos emelkedéssel, a papírt az Erste elemzői 970 forintos célárral vételre minősítették fel, és nem ártott a távközlési szektor külföldi felértékelődése sem. A nyertesek között volt a második vonalból a Danubius, a szállodalánc részvényei 10 százalékos ugrás után 4 éves csúcson zárták a hetet. A vesztes oldalon a már hetek óta történelmi mélypontokat döntögető Rába és NABI folytatta "versengését", 3, illetve 6 százalékos további zuhanást produkálva. A sikeres intézményi értékesítésben a BorsodChem ára is jelentősen diszkontálódott, 1965 forintos záróára több mint 23 százalékkal alacsonyabb a múlt keddinél.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!