Kereső toggle

Interjú Csaba László közgazdásszal

Viharfelhős gazdaság

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szemmel láthatóan a piac hátat fordított a magyar gazdaság első számú vezetőinek. A forint sáveltolása, a kedvezőnek titulált 250-260 forint/euró árfolyam meghirdetése, a kétszeri kamatemelés után sem gyengült, hanem erősödött a forint. Csaba László neves közgazdász, a CEU egyetemi tanára szerint nagyobb a baj annál, minthogy nem állt be a forint árfolyama a beharangozott szintre. Járai Zsigmond jegybankelnök és László Csaba pénzügyminiszter szerencsétlen kommunikációja miatt a magyar gazdaságpolitika egészének a teljes hitelvesztéséről beszélhetünk, miközben a gazdaság letért az elmúlt kilenc-tíz éves gazdasági növekedési pályáról. Úgy véli, valójában erről kellene beszélni.



Csaba László: Elhibázott elképzelések Fotó: MTI

– Évek óta megfigyelhető, hogy a külföldi tőke beáramlása fokozatosan csökken, a pénzpiaci szereplők látványos "reakciója" azonban csak a gazdaságpolitika irányítóinak legutóbbi lépését követve szúr szemet, amikor is többszöri erőteljes lépés után sem hajlandók "együttműködni" a kormányzattal. A piaci szereplők tehát ellenállnak, a magyar valuta nem erősödik a kitűzött 250-260 forint/euró árfolyamszintre, hanem makacsul 263 felett ingadozik. A külföldi és a hazai elemzők sorra meglepően éles hangon bírálják a jegybank és a pénzügyminisztérium lépéseit, egyenesen megkérdőjelezve a sáveltolás, az árfolyam beállításának szükségességét is. A Financial Times neves brit gazdasági lap a magyar gazdaságpolitika teljes hitelvesztéséről írt, az Economist Intelligence Unit pedig egyenesen "monetáris őrületnek" minősítette a történteket. Ön osztja ezeket a véleményeket?

– Sajnos igazuk van a bírálóknak. Az elmúlt kilenc hónapban a jegybank és a pénzügyminisztérium közötti helytelen kommunikáció miatt teljes hitelvesztés történt, és ez nem csak a jegybankra, hanem a Pénzügyminisztériumra is igaz, így tehát a magyar gazdaságpolitika egészét érinti. És ez súlyos probléma.

– Láthatóan nincsen túl nagy összhang a jegybankelnök és a pénzügyminiszter között. Például a közösen bejelentett sáveltolás után – amely a forint gyengítését célozta – Járai azt nyilatkozta, hogy ez hibás lépés volt, és az időzítés sem volt megfelelő. László a "kiugrást" jelentő állásfoglalást egy sajtótájékoztatón ízléstelennek nevezte. A médián keresztül zajló szóváltásra a forint újra 270 közelébe emelkedett, holott már 264 körül kezdett megnyugodni.

– Nézze, a stílus maga az ember. Meggyőződésem, hogy nekik, mint a magyar gazdaságpolitika irányítóinak nem lenne szabad a nyilvánosság előtt vitatkozni, szót váltani, üzengetni. Egy civilizált országban nem kritizálja a nyilvánosság előtt a pénzügyminiszter a jegybankelnököt, mert nincsen joga hozzá. Ott ugyanis tudvalevő, hogy ez milyen károkat okoz. A jegybankelnöknek ugyan van joga bírálni a pénzügyminisztert, de ez nem számít kulturált viselkedésnek. Az Egyesült Államokban például a Fed, a jegybank szerepét betöltő bank elnöke csak nagyon finoman, udvariasan fogalmazta meg azt a véleményét, hogy nem látja megalapozottnak Bush elnök gazdaságélénkítő csomagját. Eközben a jegybank felkérésére közgazdasági Nobel-díjas elemzők tanulmányaikat publikálva neves újságokban kifejtették, hogy egyenesen kártékony a terv, de maga a Fed elnöke a háttérben maradt. Ezek hallatlanul fontos dolgok, amikor a bizalomról beszélünk, hiszen a bizalom része a kommunikáció, a stílus, a tartalom. És ezekben mind rosszul állunk. Az elmúlt két és fél évben a közbeszéd elszakadt a realitástól, és a vagdalkozás, a stílustalanság sajnos eljutott a gazdaságirányítók szintjéhez is. A pénzpiaci szereplők azonban nem tolerálják ezt, mert ők ahhoz vannak szokva, hogy a banki elnök és a pénzügyminiszter is nagyon óvatosan nyilatkozik. Ha egyszer egy számot kimond, ahhoz tartja magát, vagy inkább nem mond semmit.

– A kis hazánkban történtek esetében miről lehet szó? A Nyugaton bevett kultúrának a hiányáról, vagy egyszerűen pártoskodásról, hiszen Járai a Fidesz embere, László pedig az MSZP-kormány minisztere? Vagy az is elképzelhető, hogy inkább személyes ellentét, személyeskedés áll a háttérben?

– Mind a három variáció jelen van ebben a szituációban. A világ bármely pontján előfordulhat, hogy egy jegybankelnöknek adott esetben egészen más elképzelései vannak, mint a kormánynak, nem ritka, hogy ellenérdekelt felek egymásnak feszülnek, politikailag, szakmailag nem értenek egyet, és még nem is bírják egymást, de mégiscsak képesek kompromisszumot kötni. A probléma akkor van, amikor a feszültségek nyilvánosságra kerülnek, még csak nem is akarják palástolni, és nem tesznek lépéseket a megoldás érdekében. Na, ez váltja ki a bizalomvesztést. Kilenc hónapja szünet nélkül megy az adok-kapok, kialakult az Enyém a vár, tiéd a lekvár cím? gyermekjáték. Az pedig borzasztó nagy baj, hogy nem is törekednek a megállapodásra. Nos ezt vette most észre a piac. Ma sokkal nagyobb a probléma annál, mint hogy milyen a forint árfolyama. Talán egy makro-közgazdásztól illetlenség azt állítani, hogy nem tudjuk, hogy mekkorának kellene lennie a forint árfolyamának. 

– Az elmúlt hetekben néhányan megfogalmazták, hogy egyáltalán nem lett volna szükséges hozzányúlni a forint sávjához. Ezek szerint Ön is ehhez a táborhoz tartozik?

– Én biztos nem nyúltam volna hozzá a sávhoz, és biztos nem engedtem volna januárban, hogy kimenjen a forint a sávból csak azért, hogy utána intézkedjek és elmondhassam, hogy na most jól ráfizettek a spekulánsok. Ezek a pénzügyi befektetők emlékeznek, hírét keltik az országnak, és ez nem jó. Egyszerűen túl sokan vagyunk, akik külföldre utazunk, onnan veszünk mindenféle terméket, szolgáltatásokat, jövünk-megyünk, állandóan összehasonlítgatjuk a megtakarításainkat és a beruházásainkat. És ha minket összezavarnak, akkor nem fogunk befektetni ebben az országban. Ha a tőke nem tud racionális várakozásokat kialakítani, akkor bizalmatlan lesz, ugyanis ez az útszéli hang riasztó. És az egészben az a legdöbbenetesebb, hogy nem érzékelik mindezt a szereplők. 

– Szóval szakmai baklövést követtek el? 

– Eleve elhibázott elképzelés az, hogy egy kis, nyitott gazdaságban be lehet állítani az árfolyamot. Aki ilyeneket beszél, az nem tanulta meg a leckét. Elő kellene vennie egy tankönyvet. 

– Milyen következményekkel jár mindez, hiszen az év első négy hónapjában rekord alacsony volt a külföldi tőke beáramlása, és eközben a bejövő tőke többszöröse kiment az országból. Óriási az államháztartás hiánya, romlik a külkereskedelmi mérleg egyenlege, igazából csak az infláció megfelelő a mutatók között. Ilyen gazdasági alapszituáció mellett okozhat maradandó károkat a hitelvesztés?

– Következmények mindenképpen lesznek, de a maradandó károk kérdése ma még nyitott. Ma Magyarország fordulóponton van. Most fog kialakulni, hogy milyen növekedési pályára állunk. Elég magas a deficit, alacsonyak a megtakarítások, a beruházások, és ha ezen nem tudunk segíteni, akkor alacsony növekedési pályára állunk be. A mai közhangulat közepette, amikor az állam is, és az emberek is költekeznek és nem megtakarítanak, nem népszerű kimondani, hogy fennáll annak a veszélye, hogy Magyarország egy igen lassú növekedési pályára áll.

– Három százalék körülire gondol?

– Nem, a három százalék körüli gazdasági növekedés jó eredménynek számít. Ez alatti növekedésre gondoltam. A nagyobb növekedési pálya elérése érdekében most erőlködni kellene, és nem mesterségesen eladósítani a lakosságot. Növelni kell a megtakarítási hajlandóságot, a háztartásokra és az államra egyaránt értve, a pénzt a beruházásokra és a befektetésekre fordítani. Az a veszély áll fenn, hogy kifutottuk azt a növekedési lendületet, ami 93–94-ben beindult. Váltásra lenne szükség, csakhogy annyira retteg a nagyobbik kormánypárt, hogy az ellenzék rásüti az "ugye megmondtuk, hogy a kommunisták újra előállnak a Bokros-csomaggal", hogy bármire hajlandók, hogy ezt megússzák. Így aztán telik-múlik az idő, míg szépen lecsúszunk az újabb növekedési pályáról. Ha pedig egyszer ez bekövetkezik, nagyon nehéz lesz visszakapaszkodni. Minél később váltunk, annál nehezebb lesz, és annál több fájdalommal jár majd. Ez most az igazi veszély. 

– Békesi László egy interjúban azt állította, hogy a kormány soha nem fogja beismerni, hogy valójában arra koncentrálnak, hogy 2006-ig kihúzzák. Addig is egyfajta csodavárás van, majd jönnek az uniós pénzek. Majd csak lesz valami.

– Igen, ez szerintem is abszolút jellemző. Kihúzni az utolsó pillanatig, nem beszélni a gondokról, hátha mégsem következik be semmi rossz. Pedig arról kellene beszélni, hogy a magyar gazdaság nem azon a pályán mozog, amin egy évvel ezelőtt. Ehhez képest azt halljuk, hogy "nem lesz szükség megszorításokra". Pedig ma közel sincsen olyan rossz helyzet, mint a rendszerváltás után, tehát nyíltan lehetne beszélni, mert el tudnák fogadni az emberek. Az elmúlt évek gazdaságpolitikájának persze mindenképpen megvannak a következményei. Az a kérdés, ha három vagy öt év múlva beszélgetünk, az lesz-e a téma, hogy miért hagytuk, hogy így legyen, vagy az, hogyan jöttünk ki a gödörből.

Olvasson tovább: