Kereső toggle

Tőzsdejelentés 2003. 06. 25 – 07. 01.

A világ sztárja a moszkvai tőzsde

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Vegyesen mozogtak a héten a világ vezető tőzsdéi, az viszont már biztos, hogy az utóbbi évek legjobb negyedévét zárták a részvénypiacok. A legkiemelkedőbb teljesítményt az orosz piac nyújtotta közel 40 százalékos emelkedéssel, de szárnyalt a frankfurti DAX is, közel 33 százalékot erősödve. Amerikában a nagy indexek közül legnagyobb mértékben, 21 százalékkal az S&P500 emelkedett, így ez lett az index történetének legjobb negyedéve 1998 óta. 

A BUX teljesítménye az elmúlt hetek fejleményeinek következtében jelentősen elmarad külföldi társaiétól, mindössze 4,8 százalékot tudott feljebb araszolni a második negyedévben. Annyi bíztató jel azért mutatkozik, hogy a BÉT forgalma három éve nem látott magasságba szökött júniusban. Az elmúlt héten a blue chipek közül az OTP-t és a Richtert keresték a befektetők, jelentős forgalom mellett 3, illetve közel 4,5 százalékkal drágultak a papírok. Folytatta kitartó hegymenetét a Borsodchem, 11980 forintos záróára történelmi csúcsot jelent a papír életében. 5,5 százalékkal drágult a Graphisoft papírja, miután a Berlini Vásár- és Konferenciaközpont a cég létesítménygazdálkodási szoftverét, az ArchiFM-et választotta ki épületei üzemeltetésére. Jelentősebb eladói nyomás alá kerültek a Matáv részvényei (-3,5%), a második vonalban pedig nagyot esett a Danubius és az Antenna Hungária. Mérsékelten csökkent a DÉMÁSZ árfolyama is, miután a Mol felmondta közüzemi szerződését az áramszolgáltatóval, és kilépett a liberalizált árampiacra.

Olvasson tovább: