Kereső toggle

Nélkülöző gyerekek kapják az Országimázs Központ milliárdjait

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A megszüntetett Országimázs Központ megmaradt milliárdjait alultáplált, szegény sorban élő gyerekek étkeztetésére fordítja a kormány. 



Ajándékosztás Fotó: MTI

Nyáron 200 millió forint, a következő tanévben pedig a maradék 4,5 milliárd jut erre a célra. Mint azt Csókay László, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályának főosztályvezetője a Heteknek elmondta, mintegy 32 ezer olyan gyermek van az országban, akik nem kapnak megfelelő ellátást, még napi egyszeri meleg étel sem kerül a családi asztalra. Számukra a nyár különösen nehéz, hiszen a tanév során az iskolában, az óvodában kapnak ellátást, de a nyári szünidő alatt, amikor zárva vannak ezek az intézmények, hetekig bizonytalanná válik a megfelelő táplálkozás. Ezért a szaktárca a megyei gyámhivatalok adataira támaszkodva felderítette az érintett családokat, és a gyermekek számára napi 310 forintot érő meleg ételt juttat. Mivel a közintézmények többnyire zárva vannak, az önkormányzatok szociális intézményeiben, illetve éttermekben osztják az ételt. Az érintetteknek nem szükséges igényelniük az ellátást, mert a helyi önkormányzatok értesítést küldenek ki számukra. 

A következő tanévtől kezdve nagyobb arányú kedvezmények nyílnak meg. A gyermektörvénybe foglaltak szerint plusz étkezési támogatást kapnak azok a családok, amelyek eddig kiegészítő családi pótlékot kaptak, vagy amelyek fogyatékos gyermeket nevelnek, illetve ahol három vagy ennél több gyermek van. Ők eddig is közel 50 százalékos étkezési támogatást kaptak az önkormányzatoktól, szeptembertől indulva pedig ezen felül a 4,5 milliárd forint erejéig jár étkezési támogatás. Csókay szerint mintegy 750 gyermeket érint ez az intézkedés.

Olvasson tovább: