hetilap

Hetek hetilap vásárlás
László Csaba bizakodó
Meghallgatták a miniszterjelöltet

2002. 05. 26.
A miniszterjelöltek meghallgatási dömpingje keretén belül László Csaba, a pénzügyminiszteri poszt várományosa a költségvetési bizottság ülésén fejtette ki érveit, terveit. Bírálta az Orbán-kormány "osztogató" költségvetési politikáját. Vitathatónak tartotta a leköszönő kabinet gazdaságpolitikájának a sikerességét, mivel ez látható módon gondokat okozott a magyar gazdaságban. Összességében azonban a gazdaság egészét tekintve bizakodó, mint mondta, a nemzetközi konjunktúra a második félévben már érezteti a hatását.



László Csaba pénzügyminiszter-jelölt és Burány Sándor leendő államtitkár. Teljes egység Fotó: MTI

Az új kormány feladatául tűzte ki, hogy a GDP pár éven belül az idei 3 százalék körüli szintről az optimális 5-6 százalékosra növekedhessen. A tervezett gazdasági javulás legfőbb forrását a négy alapelv: a kiszámíthatóság, az együttműködés, a bizalom és az átláthatóság megvalósításában látja. László elmondta, stabil környezetet szeretnének biztosítani a vállalkozóknak, kooperációt az érdekképviseletekkel bizalmat az adópolitikában és átláthatóságot a költségvetésben. A Pénzügyminisztérium élén jelentős adócsökkentést kíván foganatosítani a versenyképesség javítása érdekében. Így a minimálbér október 1-jétől adómentes lesz, januártól módosulnak a személyi jövedelemadó sávhatárai. A legalacsonyabb a mostani 20 százalékról először 19-re, majd 18 százalékra módosul, ebbe az 1,2 millió forintos éves jövedelemmel rendelkezők kerülnének. A jelenlegi 30 százalékos sáv 25 százalékra csökken, ebbe a 2,4 millió forintos jövedelemmel rendelkezők esnek. A legmagasabb, 40 százalékos sáv egyelőre marad, később 38 százalékra módosul – mondta László. 

A szociális támogatások terén elsősorban a családi pótlék emelésére helyeznék a hangsúlyt. A családtámogatásokkal kapcsolatban pedig kiemelte: a családi pótlékot helyezik előtérbe, mert ennek értéke 1998 óta változatlan. Rendeznék az elmúlt években mellőzött kárpótlási jegyek bevonását is. László Csaba kiemelte: nincsen lehetőség arra, hogy a következő két évben csökkenjen a 25 százalékos áfakulcs. 

Képviselői kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy kormánya nem tervezi a lakossági gázáremelést, sem a Richter- és Mol-részvé-nyek eladását. Az új kormány nem fogja sem megszüntetni, sem átnevezni a Széchenyi tervet. A pénzügyminiszter-jelölt megjegyezte, nem érti az előző kormány azon rendeletét, amely a következő pénzügyminisztert 50 milliárd előteremtésére kötelezi a Széchenyi terv kapcsán, a kormány ugyanis elvileg nem vállalhat olyan kötelezettséget, amelyre nincsen meg a fedezete. Nem kell tartani az úgynevezett Tobin-adó, azaz a vállalkozói profit utáni adó bevezetésétől sem. Eloszlatta a félelmeket az általános tandíjjal kapcsolatban is. Leszögezte ugyanakkor, hogy megszüntetik az adórendőrséget, de ez nem jelenti az adócsalással szembeni szigor enyhülését. Az adónyomozás a továbbiakban vagy a VPOP, vagy a rendőrség keretein belül működik tovább.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!