hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lakásügyi Minisztérium

2001. 09. 17.
Évente 40 ezer új lakás, ebből 10 ezer új minőségi bérlakás építését tűzte ki célul a Társaság a Lakásépítésért Szervezet, mely szerint a lakásteremtés ügyében a kormány nem tudott áttörést hozni, bár erőfeszítéseit el kell ismerni. A társaság héten tartott ülésén a parlamenti pártok próbáltak közös nevezőre jutni. 

Földi Tamás, a szervezet elnöke szerint a megoldásra váró problémák kezeléséhez már nemcsak reformokra, hanem új struktúrára is szükség van, méghozzá egy felelős Lakásügyi Minisztérium keretében. Ennek kapcsán azonban a jelen lévő képviselők többsége túlintézményesítettségtől tart, mondván a megfelelő szándék elérésével a kormány úgyis elegendő forrást fog elkülöníteni ezekre a célokra. 

A résztvevők kritizálták, hogy a kormány általi intézkedések, a kedvezményes hitelfelvételi lehetőségek csupán a középosztály felső rétegét segítették hozzá az otthonteremtéshez. Bár a hitelhez jutási lehetőségek javultak, vannak rétegek, akiknek nincs esélyük hitel segítségével lakáshoz jutni. E rétegek számára jelenthet megoldást a bérlakások felújítása, mely például a fiatalok lakásmobilitását, a munkaerő és életmódmobilitást teremtené meg.

A társaság hangsúlyozta, hogy a lakásépítés ráfordításai többszörösen megtérülnek, ugyanis 10 ezer új bérlakás 0,8 százalékos GDP növekedést, továbbá 50 ezer új munkahelyet jelent. 

Horváth Csaba elmondta, hogy az MSZP szintén fontosnak tartja azt, hogy meginduljon egy értékképző lakásfelújítási folyamat, ugyanakkor egyetértenek azzal, hogy a régi bérházakat fel kell újítani.

Fürjes Árpád (FKgP) szerint alanyi jogon kellene biztosítani a lakhatást Magyarországon. Szerinte jól ki lehetne használni a rossz minőségű, régen épített bérházakat, mondván, sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy 21. századi minőség? összkomfortos lakásban lakjanak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!