hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Siker- és drámatörténet
Agrárium 2000

2000. 11. 25.
A kormányfő és a földm?-velésügyi és vidékfejlesztési miniszter sikertörténetként értékeli az agrárium eddigi teljesítményét és az FVM munkáját. Az Agrárgazdasági Tanács (AT) állásfoglalása szerint az ágazat egyre jobban leszakad a nemzetgazdasági átlagtól, a termelés csökkenése olyan méreteket ölt, hogy az már fenyegeti a nemzetgazdaság egyensúlyát. A vita közben, pénz hiányában, leállították az agrártámogatások kifizetését.

Az Agrárgazdasági Tanács állásfoglalása szerint az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény több célkitűzése nem teljesült, és felgyorsult az ágazat lemaradása. A mezőgazdasági termelés csökkenése és a jövedelmezőség romlása már rövid távon veszélyeztetheti a nemzetgazdaság egyensúlyát. Torgyán József hozzászólásában az AT határozatával ellentétben az elmúlt két és fél évet sikertörténetek sorozataként értékelte. Tájékoztatója szerint idén 5 millió tonna kukoricát takarítottak be, és 1,2 millió hektáron elvetették a jövő évi búzát. Kijelentette, hogy az elmúlt másfél év rendkívüli időjárása, a több tízmilliárdos károkat okozó ár- és belvíz, valamint aszály ellenére az egyes ágazatok jó évet zártak tavaly, és zárnak minden valószínűség szerint az idén is. Példaként említette a kielégíthetetlen beruházási és ültetvénytelepítési kedvet, ami a gazdák jövőbe vetett hitét bizonyítja. Ezt figyelembe veszik a következő évek támogatási programjainak alakításakor is. 

A miniszteri tájékoztató másnapján az FVM közölte, hogy külső okok miatt átmenetileg nem tudja kifizetni a támogatásokat azoknak a pályázóknak, akik a területfejlesztési és vidékfejlesztési célelőirányzatból nyertek el összegeket. A célelőirányzat forrása nagyrészt privatizációs bevétel, ez azonban nem az eredeti elképzeléseknek megfelelően folyt be az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez.

Orbán Viktor szerdai rádióinterjújában értékelte Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter munkáját. A miniszterelnök – bár nem állítja, hogy elégedettség van vidéken – véleménye szerint néhány kisebb elszigetelt konfliktustól eltekintve teljes az agrárbéke. Ez a tény egy olyan nehéz év után, amikor 400 ezer hektár volt víz alatt, és a gátak megerősítése is forrásokat vont el a mezőgazdaságtól, jelentős politikai teljesítménynek számít. Kiemelte, hogy a kétéves költségvetésben példátlanul széles kör? agrártámogatási rendszert dolgozott ki a szaktárca, amely 180 milliárd forinttal növeli az agrárium forrásait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!