Mindebben külső és belső tényezők egyaránt szerepet játszanak: a kőolaj világpiaci árának (50 százalékos) robbanásszer? emelkedése 1-1,5 százalékponttal emelte meg az inflációt. Azt el kell ismerni, ha a kormány nem ragaszkodott volna a gáz árának (csupán) 6 százalékos emeléséhez, még ennél is magasabb lett volna az infláció – mondta lapunknak Hegedűs Miklós, a GKI ügyvezető igazgatója. Ugyanakkor el kell azt is mondani, hogy nem szerencsés dolog a kormány részéről, ha beavatkozik a piacgazdaságba (emlékezzünk a hatósági árak megszabására, amikor is a túlzottan alacsonyra tervezett inflációnak megfelelően emelhették csak az érintett cégek az áraikat). Közgazdászok most attól tartanak, hogy ez vissza fog ütni, és a kormányzati kényszer alatt mesterségesen lenyomott árakat előbb vagy utóbb érvényesíteni fogják a cégek, és ez újabb nyomást helyez majd az inflációra.
A pénzromlás ekkora emelkedésében belső tényezőként az élelmiszerárak váratlan emelkedése szerepelt, ez olyan mérték? volt (12 százalék feletti), hogy magukat a kutatókat is meglepte.
Igaz, hogy az évek óta tartó csökkenő tendencia jövőre sem fordul meg, de mivel az említett külső és belső tényezők jövőre sem változnak lényegesen, 8,5-9 százalékos inflációra számít a GKI – magyarázta Hegedűs. Nem véletlen, hiszen a kőolaj világpiaci ára továbbra is inflációs nyomást gyakorol majd, nem várható a hazai élelmiszerárak csökkenése sem, s a minimálbér 40 ezer forintra való emelése (s az ezzel járó további bérnövekedés) tovább emeli az inflációt. Az életszínvonal továbbra is lassan emelkedhet, 3 százalék körüli reálbér-növekedés valószínű. Nem tudni egyelőre, hogy a villamosenergia ára, illetve a gázár emelése milyen kihatással lesz az inflációra. Mindenesetre a reálkamatok továbbra is alig-alig kimutathatók, miközben a hitelkamatok továbbra is irreálisan magasak, 20-30 százalék között mozognak. Ez jövőre is arra ösztönzi a lakosságot, hogy vásároljon, fogyasszon, akár hitel árán is, tehát várhatóan tovább nő a lakosság eladósodása.
Bár a miniszterelnök egy rádióinterjúban bejelentette, hogy az infláció csökkentése érdekében érdemes néhány új gazdaságpolitikai eszköz bevetésén elgondolkodni, Hegedűs Miklós szerint nehéz megítélni, hogy mire gondolt a kormányfő, ugyanis a monetáris politika (a kamat- és árfolyam-politika) eszközei rendkívül beszűkültek, s ez az idei infláció nehezen kezelhetőségében is megmutatkozott. A forint árfolyamának folyamatos csökkentése a korábbi években segített ugyan, de mára annyira leértékelődött, hogy az már lassan veszélyezteti az export dinamikáját. Manapság a kamatokkal sem lehet igazán játszani, hiszen amikor egy hónapja a jegybank – pontosan a magas inflációs adatra reagálva – 1 százalékkal felemelte az irányadó kamatot, ez negatív reagálást váltott ki a piac részéről. Nem egyszer? a képlet: ha kamatot csökkent a jegybank, tovább apad a lakosság eddig is alacsony megtakarítási hajlandósága. Ha emeli a kamatokat, ugyan javulna a megtakarítási hajlandóság, és hűtené az inflációt, de nem biztos, hogy eléri e kívánt célt. Az állam még a hatósági árak megszabásával is operálhat (amint ezt eddig is tette), mivel azonban ez a fogyasztói árak csupán 20-30 százalékára van hatással, nem bír jelentős befolyással. Így látható tehát, hogy valóban rendkívül szűk az eszközrendszer az infláció fékezésére. A világpiaci árak mozgására pedig egyértelműen nincsen befolyása a kormánynak.
Hegedűs Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad túlzottan az infláció csökkentésére koncentrálni, a gazdaság növekedését nem szabad feláldozni ennek oltárán, tehát kiegyensúlyozott gazdaságpolitikára van szükség akkor is, ha nem teljesülnek a kitűzött célok.
2000. 11. 18. (IV/47)
