hetilap

Hetek hetilap vásárlás
APRÓPÉNZ

2000. 11. 04.
Hitel fővárosi cégeknek

Tízmillió forintos felső határú kisvállalkozói hitelkonstrukciót indított csütörtökön
a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK). Azok a kisvállalkozások pályázhatnak
maximum 10 millió forint hitelre, amelyeket Budapesten jegyeztek be, vagy budapesti
telephellyel rendelkeznek. A hitelkérelmet két hét alatt elbírálják, és négy-hat hét
múlva már folyósítható az összeg. A hitelt három év alatt kell visszafizetni, hat
hónap türelmi idő után. A közalapítványi forrás után 11, a kereskedelmi banki
hitel után 18 százalék fix kamatot kell fizetni. A BVK hitelkonstrukciójában újdonságot
jelent, hogy azok a kisvállalkozások is kérhetnek hitelt, amelyekben a külföldi
tulajdonosi hányad nem haladja meg a 25 százalékot. A hitel gépek, berendezések és
egyéb állóeszközök, forgóeszközök vásárlására fordítható, viszont nem használható
fel költségek fedezésére. (MTI)


Pályázat a kis- és középvállalkozóknak



A kis- és középvállalkozásoknak pályázatot hirdet a Gazdasági Minisztérium a Kis-
és Középvállalkozói Célelőirányzatból. A feldolgozóipar, illetve a kereskedelem
és szolgáltatás területén működő cégeknek szóló pályázatokon olyan fejlesztési
célú beruházásokhoz lehet vissza nem térítendő támogatást kérni, amelyek révén
javul a vállalatközi kooperáció és a vállalkozás beszállítói képessége. A vállalkozás
fejlesztésének el kell érnie a 10 millió forintot. A támogatás felső határa nem
haladhatja meg a fejlesztés nettó ráfordításainak 50 százalékát, de legfeljebb 26
millió forintot. A pályázatokat december 1-ig lehet beadni a Magyar Vállalkozásfejlesztési
Közhasznú Társasághoz. (MTI)


Infláció feletti áremelések



A közüzemek jócskán az infláció felett nyújtották be áremelési javaslataikat. A
fővárosban a vízdíj 15,6, a csatornadíj 20, a szemétdíj 14,6, a kéményseprés 7-8
százalékkal emelkedne, ha a városatyák rábólintanak a tervre. A közgyűlés ugyan
elutasította a BKV 12 százalékos áremelési javaslatát, de így is magas, 9,3 százalékos
emelést hagyott jóvá. Így a vonaljegy 105 forint lesz. A gázáremelés miatt a fővárosi
távhő díja is emelkedni fog, nem csekély, 15 százalékos mértékben, és már az idén
télen. Az autópályadíjak differenciáltan emelkednek jövőre: a személyautósok 5-7
százalékkal többet, míg a tehergépjárművek 5-10 százalékkal kevesebbet fizetnek
az autópályák használatáért. (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!