hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csúcson változatlanul
Figyelő TOP 200

2000. 10. 07.
A héten jelent meg a TOP 200, a Figyelő által kiadott, a legnagyobb hazai vállalkozásokat rangsoroló kiadvány. Az összeállításból kiderül, hogy a magyar gazdaság az ezredfordulón a kedvező külföldi és belgazdasági folyamatoknak köszönhetően erőteljes növekedést mutat fel, az export, az import és a GDP dinamikus bővülése mellett a belső egyensúly is kedvezően alakul. A képhez hozzátartozik azonban a vártnál magasabbra szökő infláció, és a vállalatok is visszafogottabban ruháznak be.

Ebben a gazdasági környezetben a 200 legnagyobb vállalkozás részaránya a
gazdaságban tovább nőtt az előző évhez képest, elérve a 41 százalékot. A
kétszázak átlagos nettó árbevétele tízmilliárd forinttal emelkedett. A nettó
árbevétel szerinti rangsorban az első tizenhárom helyezett között mindössze annyi
változás történt, hogy a Philips-csoport egy helyet előrelépve helyet cserélt a
Matáv Rt.-vel. A 14. helyre viszont 23 helyet előreugorva feljött a gépiparban
tevékenykedő Flextroics International Kft. Szintén óriás léptekkel törnek előre a
kiskereskedelmi áruházláncok, az első ötven cég közé ketten is bekerültek: a
Tesco a 65.-ről a 36. helyre jött fel, a Spar az 56.-ról a 41.-re ugrott. Erőteljes
visszaesést mutattak ugyanakkor a liberalizáció előtt álló gáz- és
áramszolgáltató szektor cégei, 10-12 hellyel kerülve hátrébb a listán. Az adózás
előtti eredmények alapján felállított rangsorban a Matáv megőrizte elsőbbségét,
közel 50 százalékkal növelve eredményét, a telekommunikációs piac közelgő
liberalizációja után várható árversenyben azonban nem biztos, hogy tartani tudja
majd ezt az ütemet. Az exportárbevétel szerinti csoportosítás első három helyén
szintén nincs változás, maradt az Audi, IBM, Philips sorrend. A legnagyobb
előrelépést itt a Dunaferr-csoport könyvelhette el, 54.-ről a 11. helyre ugorva.
Látványos a vegyipari szektor előretörése is: a Borsodchem 17 helyezéssel került
feljebb a rangsor 12. helyére, a TVK pedig az ötvenes rangsor utolsó előtti helyéről
indulva került az előkelő 17. helyre.

A 10 legnagyobb hazai vállalkozás nettó árbevétel szerint (millió
forint)

   Rangsor A cég neve  Értékesítés nettó árbevétele Export  Adózott eredmény
99.   98.     1998 1999. 1998. .   1999.    1998.   1999.
1.   1.   Mol Rt.   634 214   738 521   106 200   133 919   54 416   45 905
2.   2.   Audi Kft.   482 688   720 854   481 797   720 286   44 343   65 992
3.   3.   IBM Kft.   383 645   529 274   383 645   529 274   71 403   12 516
4.   5.   Philips-csoport   288 360   391 422   256 320   353 524   -   -
5.   4.   Matáv Rt.   318 060   384 932   17 900   -   68 883   78 632
6.   6.   MVM Rt.   283 819   316 355   32 542   24 970   1 901   10 747
7.   7.   Dunaferr-csoport   252 462   260 697   59 283   59 467   -   -599
8.   8.   Opel Kft.   183 299   191 336   168 248   189 088   33 305   42 296
9.   9.   Metro Kft.   15 958   187 642   -   5   6 482   8 571
10.   10.   MÁV Rt.   155 851   165 178   9 056   120 007   -2 639   -14 164

Forrás: Figyelő Rt. TOP 200

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!