hetilap

Hetek hetilap vásárlás
APRÓPÉNZ

2000. 07. 08.
Kibővített mikrohitel A kisvállalkozói mikrohitel felső határa július 1-jétől 1,3 millióról 3 millió forintra emelkedett, amely 12 hónap különbséggel háromszor is felvehető. A hiteligénylésre azon vállalkozások jogosultak, amelyek éves forgalma nem haladja meg a 100 millió forintot, alkalmazottaik száma pedig nem több mint 9 fő és legalább 75 százalékos arányban magyar tulajdonban vannak. Kiegészítő hitelként további 7 millió forint igényelhető hasonló feltételekkel. A 10 leghátrányosabb helyzet? megyében regionális mikrohitelre is lehetőség van, amelyet túlnyomórészt a földművelésügyi tárca PHARE-pénzeiből finanszíroznak. (Hetek)

Bírság a Matávnak



Ötmillió forintra bírságolta a Matáv Rt.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)
Versenytanácsa gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt – tette közzé a
GVH elnöki titkársága közleményben szerdán. Akkor IP (Internet Protokoll) alapú
nemzetközi beszéd- és faxátviteli szolgáltatását csak a koncessziós vezetékes- és
mobiltelefon szolgáltatóknak nyújtotta, míg más társaságokat ebből kizárt. Mivel
a Matáv versenyjogilag elfogadható indokát nem tudta adni az elzárkózásnak, a
versenytanács a jogsértésért eltiltotta ettől a magatartástól, és ötmillió
forintra bírságolta. Emellett a vállalatnak meg kell teremtenie a jogi lehetőségét,
hogy azok a telefonszolgáltatók is bekapcsolódhassanak a szolgáltatásokba, akik
rendelkeznek a műszaki feltételekkel. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!