hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Virtuális tagság a Balkánnak

1999. 09. 18.
Szavaznak a bizottsági tagok    Fotó: MTI

Az Európa Parlament szerdán nagy többséggel bizalmat szavazott a Romano Prodi olasz
exkormányfő vezette, új összeállítású Európa Bizottságnak. A keleti bővítésért
külön főbiztos felel majd a német Günter Verheugen személyében. Mint Gottfried Péter
külügyi államtitkár kedden Brüsszelben kifejtette, ez azt jelzi, jó irányú változásokra
lehet számítani. Általános az a várakozás, hogy a keleti EU-bővítés a korábbiaknál
hangsúlyosabban megjelenő dosszié lesz a testület politikájában.

Romano Prodi elmondta, hogy ötéves megbízatásának fő célja a munkahelyteremtés és
a termelékenység növelése lesz. Az elnök szerint meg kell határozni az EU bővítésének
dátumát. Prodi úgy vélte, hogy az EU a jövőben harminc országra is kiterjedhet.
Azoknak az országoknak, amelyek számára a tagság csak a távolabbi jövő kilátása,
például a balkáni államoknak, "virtuális tagságot" javasolt.

Magyarországra nézve nagyon kedvező Romano Prodi nyilatkozata, amely nemcsak a
csatlakozási időpont kérdését illetően, hanem egész szellemiségében illeszkedik
elképzeléseinkhez – közölte Martonyi János külügyminiszter. Magyarország számára
továbbra sem az a döntő, hogy 2002, 2003 vagy 2004 a belépés dátuma, hanem az a
fontos, hogy a csatlakozási tárgyalásokon 2000 közepéig átfogó kép alakuljon ki
arról, melyek a még nyitva maradt kérdések, és jövő szeptemberben el lehessen
kezdeni tárgyalni ezekről egy végső csomagban – tette hozzá.

Prodi nyilatkozata, amely szerint a bővítésnek szakaszonként kell történnie, és
csatlakozási dátumot a legfelkészültebb országok számára jelölnek meg, azt
mutatja, hogy az EU "leválasztott" egy csoportot. Franciaország korainak tartja,
hogy akár az EU-bővítésre leginkább felkészült országoknak is bármiféle végső
felvételi időpontot mondjanak az Európai Unió év végi helsinki csúcstalálkozóján
– jelezte Pierre Moscovici, az európai ügyek minisztere. Egy ilyen dátum meghatározására
esetleg 2000 második felében, az EU francia elnöksége idején kerülhet sor –
mondta. Álláspontjával Párizs lényegében elvetette Romano Prodi nézetét, miszerint
az említett csúcson a csatlakozásra legjobban felkészült országok számára meg
kellene határozni EU-tagfelvételük időpontját. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!