hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyorsulás előtt a világ gazdasága
Optimistább az IMF

1999. 09. 25.
Önmagához képest optimistább a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világ gazdaságának fejlődését tekintve. A most közétett jelentésében ugyanis felfelé módosította a korábbi prognózisát. A nemzetközi szervezet most úgy látja, hogy a világgazdaság egészének idei növekedése nem 2,3, hanem inkább 3 százalékkal nő. Az IMF munkatársai a legfejlettebb országok növekedési kilátásain is javítottak, bár Németország és Olaszország esetében a tavaszinál gyengébb idei növekedéssel számolnak. Visszavettek korábbi, becsült növekedési adatukból Afrika, jelentősebb javulást jeleztek viszont erre az évre Ázsia, továbbá Oroszország esetében. Az euró régió államaira vonatkozó, májusi 2 százalékos növekedési becslésüket most 2,1 százalékosra módosították. Az IMF úgy látja, hogy a közép-európai térség úgynevezett átmeneti gazdaságú országcsoportján belül Magyarországon és Lengyelországban viszonylag jó növekedési ütemet sikerült eddig tartani. Bár rontja a képet az orosz válság és az EU-országok gyengébb növekedése, mert emiatt a szomszédos export bővülése lelassult, a folyófizetési mérleg hiánya pedig emelkedett. Magyarországon – az IMF szerint – a GDP reálértékben az idén várhatóan 3,7, jövőre 4,5 százalékkal nő. A fogyasztói árak 1999-ben 9, 2000-ben 8 százalékkal emelkednek. Az előrejelzés az idén 5,5, jövőre 5,1 százalékosra teszi Magyarországon a folyó fizetési mérleg hiányát a GDP százalékában kifejezve.

Lehetséges GDP-növekedési ütem (%)

   1999   2000  
USA   3,7   2,6  
Japán   1,0   1,5  
EU   2,0   2,7  
Németország   1,4   2,5  
Magyarország   3,7   4,5  
Lengyelország   3,7   5,0  
Csehország   0,0   1,5  
Szlovákia   0,7   4,9  

Forrás: IMF

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!