hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fekete hét a közép-európai részvénypiacokon
Heti tőzsdejelentés 1999. 09. 10 16.

1999. 09. 18.
A BUX index jelentős esést volt kénytelen elkönyvelni, a pénteken még éves csúcsot döntő index a csütörtöki zárásra közel hét százalékot veszített előző heti záróértékéhez képest, éppen csak a 7000 pontos lélektani határ felett zárva a hetet. A csökkenés kezdetben inkább a nemzetközi hangulatnak, mint a belpolitikai fejleményeknek volt köszönhető: a jegybankelnök lemondása, lemondatása körüli pletykák éreztették hatásukat mind a részvény-, mind a devizapiacon, ahol a múlt hétvégi konszolidáció után a forint újra gyengülésnek indult. Nem tett jót a piacnak a vártnál roszszabb inflációs adat sem, ami egyértelműen a csökkenő inflációs trend megfordulását mutatja. Piaci pletykák szerint a BÉT-ről kivezetett Central European Growth Fund részvényeladásai is hozzájárultak az eladási hullám elhatalmasodásához. A hét vesztese a Richter volt, több mint tizenegy százalékot zuhanva, hiszen a papír fokozottan érzékeny az orosz piaccal kapcsolatos negatív hírekre. Nem találta meg az "alját" a Mol ereszkedése sem, az új pénzügyi igazgató kinevezéséről szóló hír még átmenetileg sem tudta megtámasztani az árat, amely így további nyolc százalékot veszített értékéből. A csütörtöki nap volt az utolsó, amikor a Deák Ferenc utcai tőzsdeterem a brókerek kiabálásától volt hangos. Szeptember 17-től a határidős kereskedés is számítógépen keresztül történik, a nyüzsgéséről híres tőzsdeterem elnéptelenedik. Egy korszak lezárult. A vezető amerikai tőzsdeindexek a vegyesnek mondható makrogazdasági adatok hatására két százalék körüli esést produkáltak a héten. Kivételt a technológiai szektor indexe, a NASDAQ képezett csak, amely éves rekordot döntött a héten, és a kisebb korrekció után még mindig enyhe pluszban zárta a hetet. Az aggodalom tárgyát a hét végére már kevésbé az esetleges újabb kamatemeléstől való félelem, mint inkább a dollár/yen árfolyam három és fél éves mélypontra süllyedése jelentette. A nyugat-európai részvénypiacok mérsékelt áreséseket tapasztaltak meg. Fekete hetük volt viszont a kelet-európai térség tőzsdéinek: tizenhárom százalékos esést könyvelhetett el az orosz részvénypiac a belpolitikai feszültségeknek és a gyengülő rubelnek köszönhetően, a lengyel piacot a kedvezőtlen makrogazdasági adatok viselték meg, jelentős zloty leértékelődést vonva maguk után, egyedül a csehek tartották magukat a vártnál jobb GDP adatnak köszönhetően.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!