Kereső toggle

Financial Times: Keresztény keresztapák

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Van-e esélyük Olaszországban azoknak az ügyészeknek, szakértőknek, közéleti
személyeknek, akik életüket tették fel, hogy leleplezik és megtörik a maffia, a
katolikus egyház és a politika sötét és bonyolult összefonódását? – tette fel a
kérdést a Financial Times tekintélyes gazdasági lap. A klérus, a politikai hatalom és
a maffia együttműködéséről egyre többen mernek nyíltan beszélni Itália-szerte, főként
az Andreotti-ügy kapcsán, melynek lezárulását nyár végére várják.



Giulio Andreotti

Giulio Andreottit hétszer választották meg Olaszország miniszterelnökévé, és az
elmúlt ötven év olasz politikai vezéralakjának számít. Az elmúlt években azonban
sokszor állt a bíróság előtt a maffiával való szövetkezés és gyilkosság vádjával,
melyet egy nyomozó újságró ellen követtek el, húsz évvel ezelőtt. A gyilkosság
nyomán államügyészek életfogytiglani börtönbüntetést követeltek számára.
Andreotti ennek ellenére bőszen tagadja az ellene kimondott vádakat, s ebben nem csekély
biztatást jelent neki, hogy maga mellett tudhatja a Vatikán krémjét, többek között
II. János Pál pápát. A Financial Times szerint sokan a római katolikus egyház és a
maffia sötét szövetségének a jelének tartják, hogy a pápa legutóbb a Szent Péter
Bazilikában nyilvánosan megáldotta Andreottit, akit állítólag máskor a már
elfogott Toto Riina, az egyik legvérszomjasabb keresztapa is csókkal köszöntött. "Az
áldás és e csók" azóta szimbolikus jelentőségűvé vált az olasz médiában.
Enzo Mignosi, aki "Az Úr legyen a keresztapákkal" címmel írt könyvet, de az utóbbi
időben méltányolja és csodálja a pápát maffiaellenes törekvéseiért, most nem érti,
II. János Pál miért akarhatta nyilvánosan kifejezni Andreotti támogatását.

A Financial Times szerint a második világháborútól fogva egészen 1992-ig hatalmon lévő
kereszténydemokrata párt sikerét annak köszönhette, hogy a bigott katolikus maffiafőnökök
segítettek beültetni a jámbor hívők fejébe, hogy nincs üdvösségük addig, míg
nem a kereszténydemokratákra szavaznak. A keresztapák által csak "jó Giulio bácsiként"
emlegetett Andreottinak könny? volt megszerezni Szicília támogatását. A Financial
Times beszámol arról, hogy a maffiózók mind hűségesen részt vesznek a miséken és
adakoznak a katolikus egyház céljaira. Mi több, katolikus szimbólumokat is igénybe
vesznek. A nápolyi kardinális egykori javaslata, miszerint az elkapott maffiózókat ki
kellene átkozni az egyházból, minden bizonnyal igen érzékenyen érintené az illető
maffiát, jóllehet más bűnszervezet csak nevetne ezen.

Leoluca Orlando, Palermo polgármestere szerint nem kétséges, hogy Andreotti részes a
Cosa Nostra bűneiben. "Mindenki tudta, hogy Andreotti Salvo Lima – Szicília legfőbb
kereszténydemokrata vezetője – védelmezője, akiről pedig köztudott volt, hogy a
maffia politikai hangja." Bűnjelnek tartható egyesek szerint továbbá az is, hogy
Andreotti soha nem akart segíteni a maffia ellen nyomozóknak, többek között a két áldozatul
esett hősnek tartott Falconénak és Borsellinónak sem.

Diego Gambetta oxfordi maffiaszakértő szerint a katolikus egyház maffiához való
viszonyát mindig "rejtett áldás és kétértelm? elhatárolódás" jellemezte.
Mindezt az érintettek tagadják, azzal érvelve, hogy a helyi incidenseket leszámítva
maga a katolikus egyház soha nem támogatta a bűnszervezetet, sőt maga a pápa is részt
vesz a maffia ellen folytatott küzdelemben. Helyi incidensnek tekinthető tehát például
az is, hogy az azóta bebörtönzött Coppola atya 20 éven keresztül rejtegette egykor a
keresztapa Riinát.

Miután Andreotti négy éve tagadja a maffiához fűződő viszonyát, vádlóinak konkrét
bizonyítékok sorát kell még bemutatniuk. Andreotti államügyésze, Roberto Scarpinato
szintén arra tette fel az életét, hogy felszámolja a maffiacsoportokat, jóllehet tíz
éve gyakorlatilag házi őrizetben él, állandóan testőrökkel az oldalán. Szerinte a
bizonyítékszerzés azért sem könny? feladat, mert a légkör megváltozott: "Szigorú
maffiaellenes törvények léptek életbe, s ezért a maffiacsoportok sokkal láthatatlanabbul
működnek."

Olvasson tovább: