hetilap

Hetek hetilap vásárlás
GKI: élénk növekedés

1998. 12. 05.
Az év első kilenc hónapjában tapasztalt élénk növekedés fennmarad, ám ezzel együtt romlik a gazdaság külső egyensúlya – prognosztizálja a Gazdaságkutató Rt. legfrissebb gazdasági előrejelzése.

A GKI szerint a külkereskedelem nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően
gyorsan bővül, a növekedés üteme azonban negyedévről negyedévre mérséklődik. A
külkereskedelmi mérleg hiánya az első 9 hónap végén 2,1 milliárd dollár volt, ami
nagyjából egyenlő a tavalyi egész évivel. Az év hátralévő részében az eddigi
tendenciák folytatódása valószínűsíthető, s év végére a deficit eléri a 2,7
milliárd dollárt. Az előrejelzés szerint a folyó fizetési mérleg hiánya az év első
9 hónapjában 1,3 milliárd dollár volt, ami kétszerese az egy évvel korábbi összegnek.
Ez elsősorban a külkereskedelmi deficit, a tőkebefektetésekhez kapcsolódó jövedelemkiáramlás
és a szolgáltatások negatív egyenlegének a következménye.

A GKI szerint az államháztartás GDP-hez viszonyított hiánya a prognosztizáltnál
gyorsabb növekedés hatására a tervezett 4,9 százaléknál kisebb, azaz 4,5 százalék
lesz. A Postabank, a Magyar Fejlesztési Bank és az Állami Privatizációs és
Vagyonkezelő Rt. számára kiadni tervezett, összesen mintegy 240 milliárd forinttal a
hiány mesterséges módon megközelítené a GDP 7 százalékát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!