hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elkészült a kormányprogram a foglalkoztatásról
Egymásnak ellentmondó kormányzati célok

1998. 11. 28.
Az Érdekegyeztető Tanács keretén belül szakmai egyeztetésre bocsátották a kormány 1999. évi foglalkoztatás-politikai irányelveit.

Az előterjesztés a polgári hatalom-gyakorlástól már megszokott módon az elején
deklarálja, hogy a fő cél a társadalmi jólét növekedése és a mind teljesebb
foglalkoztatás. Ám a tervezeten számos ellentmondás húzódik végig. Nem ad például
szakmai magyarázatot arra az ellentmondásra, hogy hogyan kívánja ellensúlyozni a kormányprogramban
szintén szereplő csökkenő infláció munkahely-csökkentő hatását.

A program kétségkívül legnagyobb hiányossága, hogy nincs összhangban a már
elfogadott adótörvénnyel, valamint a tárgyalás alatt lévő költségvetéssel.
Szemben az adótörvényekkel, amelyek a kis- és középvállalkozások elvonásait növelték,
az anyag az elvonások mértékének csökkentésére hivatkozik. Találunk utalást a
feketegazdaság visszaszorítására is, holott az adótörvények, valamint az adózás
rendjéről szóló törvény várhatóan ellentétes hatást gyakorol majd. Ez utóbbit
egyébként maga a kormány is beismerte azáltal, hogy eredeti elképzeléseivel ellentétben
– az adócsökkentésekkel növeli a befizetési fegyelmet – megerősíteni kívánja
az APEH vizsgálati jogkörét és koncentrálni akarja az információkat (az APEH és a
TB összevonásával).

A munkaadók védelmére hivatkozva be kívánják vezetni a munkaviszony központi
regisztrációjának (munkakönyv) rendszerét.

Ellentmondás tapasztalható a szakképzésről szóló részben is. Az előterjesztés a
szakképzés tartalmát egyértelműen a munkaadók igényeinek veti alá. Ezzel párhuzamosan
a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény módosítása kapcsán továbbra sem
terjesztik ki a támogatott munkahelyi továbbképzéseket az államilag elismert szakmákon
(OKJ) túlra. Az állami elismerés időigényessége miatt a legújabb szakmai ismeretek
nem kerülhetnek be ebbe a rendszerbe.

Nem terjed ki az anyag az összfoglalkoztatók körére sem. Az összfoglalkoztatók, akik
között számos kényszervállalkozó is van, nem képesek további emberek foglalkoztatására.
Velük kapcsolatban cél lehetne a munkájuk megtartása, költségeik és adminisztrációjuk
csökkentése, folyamatos továbbképzésük, valamint gazdasági együttműködéseik támogatása,
fejlesztése. Az agrárágazatban ezek a problémák még hangsúlyozottabban vannak
jelen.

Az eddig megismert, a kormány által képviselt nemzeti polgári filozófiával szemben a
legfeltűnőbb ellentét talán az, hogy az anyag fő céljai között említi a világgazdasághoz
való integrálódást, a globalizáció támogatását.

Bár a foglalkoztatás-politikának nem szorosan része, a kormány ebben a határozatában
is megerősíti, hogy az érdekegyeztetés eddig működő formáit meg kívánja szüntetni,
illetve át kívánja alakítani. Ennek okaként az érdekegyeztetés kapcsán kialakult
személyes kapcsolatokat jelöli meg. Az érdekegyeztetés fejlesztendő területeként az
ágazati, a regionális és a gazdálkodó szervezeti szintet jelöli ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!