hetilap

Hetek hetilap vásárlás
IMF-gyónás

1998. 09. 26.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója egy német hetilapnak nyilatkozva elismerte, hogy a szervezet hibákat követett el a tavaly óta sűrűsödő pénzügyi válságok kezelésében. A Die Zeit cím? hetilapban Michel Camdessus hibának nevezte, hogy a valutaalap nem próbált idejében információkhoz jutni a rövid lejáratú tőkemozgásokról. Az sem volt helyes, hogy nem ösztökélte határozottabban a fejlett ipari országokat a devizatartalékaikról szóló információk átadására. Továbbá az IMF nem fordított kellő figyelmet a bankok felügyeletére, a pénzügyi szektor ellenőrzésére – folytatta a gyónást Camdessus. Emlékeztetett rá, hogy ő már a mexikói válság után a nyilvánosság előtt kijelentette: nem tudja, melyik országban fog kitörni a következő válság, ám abban bizonyos, hogy annak oka a bankrendszer gyöngesége lesz. A kelet-ázsiai országokon végigsöprő gazdasági válságról szólva Camdessus kifejtette: a "sorompók" leeresztését, azaz tőkepiaci és devizakorlátozások bevezetését – például Malajzia esetében – nem tartja célravezetőnek, ezáltal ugyanis az ország elszigetelődik a világ többi részétől. Márpedig a tapasztalat azt mutatja, hogy elszigeteltségben egyetlen nemzetgazdaság sem képes növekedni. A növekedés kulcsa a nyitottságban rejlik – mondta. Az IMF vezetője nem ad igazat azoknak a bírálóknak, akik a válság tanulságaként a tőkemozgás szabályozását sürgetik. Az utóbbi évek piaci liberalizációja jólétet teremtett. A válságból persze le kell vonnunk a következtetéseket, ám nem szabad a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!