hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elkészült a jövő évi költségvetési törvénytervezet

1998. 09. 26.
A héten a kormány foglalkozott a jövő évi költségvetési törvénytervezet koncepciójával. Az adózás rendjéről szóló törvény megvitatása során a kormány a múlt héten kisebb korrekciókat kért a gazdasági kabinettől, az adópolitikai irányelvek változatlanul hagyása mellett. A gazdasági kabinet által elkészített új koncepció szerint prioritást élvez a családok életkörülményeinek javítása, valamint a kis- és középvállalkozások támogatása.

Az alacsony jövedelm? rétegeket a gyermekek után járó kedvezménnyel, a családi
pótlék alanyi jogúvá tételével, valamint a minimálbér növelésével kívánják támogatni.
Az új javaslat szerint a jövőre bevezetésre kerülő, gyermekek után járó adókedvezmény
mértékét mintegy 185 százalékkal növelték az előző javaslathoz képest. Így éves
szinten ez az összeg egy és két gyermek után 20 ezer 400, három gyermek után pedig
27 ezer 600 forint lesz gyermekenként. A minimálbér emelését is szükségesnek tartja
a kabinet, ennek mértékét 16 százalékban határozták meg, így az idei 19 ezer 500
forint helyett jövőre havi 22 ezer 600 forint lesz a minimálbér.

A tb-járulék mértéke 43 százalékról 36 százalékra csökken, a fix összeg? egészségügyi
hozzájárulás 2100 forintról 3600 forintra emelkedik. Csökkenne az adójóváírás mértéke,
egymillió forint felett pedig megszűnne. Jövőre 18 százalékban határozzák meg a társasági
adó mértékét. A fogyasztási adó rendszerében nem várható változás. Az új lakásépítések
általános forgalmi adója 400 ezer forintig visszaigényelhető lesz.

A kormány az új koncepcióját arra alapozza, hogy reális az esélye annak, hogy jövőre
öt százalékos lesz a gazdasági növekedés üteme, és az infláció 11 százalékra
csökken. A tervek szerint az államháztartás hiánya négy százalékra csökken. A költségvetés
kiadásai reálértéken 2-2,5 százalékkal növekednek, az állami újraelosztás mértéke
azonban 2 százalékkal csökken. Az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező rétegeknek nyújtott
támogatások ugyanis több tízmilliárd forint kiesést jelentenek a költségvetésnek.
Ezt a kormány a kiadások csökkentésével szeretné ellensúlyozni – de az még tisztázatlan,
hogy a költségvetés mely tételeit kívánják csökkenteni. Független szakértők
szerint azonban kizárt, hogy a kormány tovább növelje a költségvetési kiadásokat,
amennyiben tartani akarja azt a tervét, hogy a folyó fizetési mérleg GDP-hez viszonyított
hiánya jövőre négyszázalékos legyen.

A jövő évi adótörvény-tervezet emellett egyszerűsíteni kívánja a vállalkozások
adminisztrációs terheit. Ennek keretében a tervek szerint jövőre az APEH lesz a felelős
a tb-járulék beszedéséért, az adóval azonos rendszerben. Az évi hárommillió
forint jövedelmet meg nem haladó kisvállalkozásoknak évente csak egyszer kellene áfa-bevallást
készíteniük. A kabinet javítani kívánja az ellenőrzés hatékonyságát is, ezért
a cégeknek jelenteniük kell az adóhivatal felé az egymás közötti, ötmillió
forintot meghaladó készpénzforgalmat. Emellett az adóhivatal információkat kérhet a
kereskedőktől a nagyobb tételben vásárlókról azt ellenőrizendő, hogy az adózott
jövedelmük arányban áll-e a vásárlásra fordított összeggel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!