hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Svájc fizet
Elégtétel az áldozatoknak

1998. 08. 15.
A svájci bankok szerda este hosszas tárgyalások után megállapodtak a Zsidó Világkongresszussal és más zsidó szervezetekkel abban, hogy 1 milliárd 250 millió dollárt fizetnek ki kárpótlásként a náluk elhelyezett, de a II. világháború és a holocaust következtében azóta is ott fekvő zsidó javakért.

A megállapodás tényét Alfonse D\'Amato New York-i szenátor jelentette be New
Yorkban. A szenátor hosszú ideje igen tevékeny szerepet játszott az ügyben,
pártfogolta a kárpótlási igényeket, és kemény hangon ostorozta a mindeddig
vonakodó svájci pénzintézeteket. Júniusban azért feneklettek meg a tárgyalások,
mert a zsidó szervezetek által követelt 1,5 milliárd helyett a svájci bankok csak 600
millió dollár kifizetésére mutattak hajlandóságot.

A svájci bankszövetség és a Crédit Suisse mellett maga a svájci központi bank,
valamint a berni kormány is részese a megállapodásnak, ami hivatalos garanciát jelent
a teljesítésre. A biztosítótársaságok azonban nem vettek részt az egyezmény
kidolgozásában, s ez nyitva hagyja további viták eshetőségét, hiszen a
zsidóüldözések áldozatai nem csupán pénzüket, ékszereiket hagyták hátra svájci
bankbetétekben, illetve trezorokban, hanem sokan közülük jelentős összegre
kötöttek biztosításokat is.

A rendezés nyomán mindenesetre úgy tűnik, hogy elhárult a svájci pénzintézetek
tengerentúli gazdasági bojkottjának fenyegető réme: korábban amerikai szövetségi
államok, illetve városi önkormányzatok sorra jelentették be: szeptembertől nem
hajlandók gazdasági-kereskedelmi-pénzügyi kapcsolatokat ápolni Svájccal, hacsak a
bankok ki nem fizetik a különböző összevont keresetekben igényelt, csaknem 20
milliárd dollárnyi összeget.

D\'Amato szerint a megállapodás történelmi jelentőségű, hiszen erkölcsi és
anyagi elégtételt szolgáltat a holocaustot elszenvedetteknek, s ennek nyomán végre le
lehet zárni a Svájc második világháborús szerepe körüli, világszerte taglalt
vitát.

Mint a szenátor közölte, a pénzt három év alatt fizetik ki teljes egészében, s az
első 250 millió dolláros részletet három hónapon belül folyósítják. Hamarosan
közzéteszik azt is, milyen módon, milyen szempontok szerint osztják szét a
kárpótlást. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!