hetilap

Hetek hetilap vásárlás
MSZP-bírálat a Fidesznek

1998. 08. 15.
A Fidesz felelőtlen választási ígéreteinek költségét elsősorban a nyugdíjasokon kívánja megspórolni – vélekedik Burány Sándor szocialista frakcióvezető-helyettes. A legnagyobb ellenzéki párt politikusa szerint a kormányzat a többletkiadások egyik forrását a nyugdíj-indexálási rendszer idő előtti megváltoztatásával akarja előteremteni. Az új rendszer a keresetkiáramlás mellett az inflációt is figyelembe venné, aminek következtében a nyugdíjasok mintegy 8-9 százalékos nyugdíjemeléstől esnének el – mutatott rá Burány Sándor. Hozzátette: több tízmilliárd forintos nagyságrend? összegről van szó. Az MSZP pénzügyekkel foglalkozó frakcióvezető-helyettese nem ért egyet a 20 százalékos kamatadó bevezetésével sem. Úgy látja, hogy ennek kedvezőtlen hatása lenne a megtakarításokra, amelyekre pedig a magyar gazdaságnak nagy szüksége van. A befektetési adóhitel intézményének, illetve a biztosítások kedvezményének megszüntetése – véleménye szerint – a befektetések és a megtakarítások visszafogását eredményezné. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!