Kereső toggle

Aranyláz az űrben

Kiaknázhatók-e a nemesfémmel teli kisbolygók?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az emberiség első dollárbilliomosa vélhetően már nem a Földön, hanem az űrben fog meggazdagodni. A világgazdaság mohó nyersanyagigénye ugyanis bőven kielégíthető lenne az aszteroidákban található gigantikus mennyiségű nehézfémmel. Már csak ki kell bányászni.

A fiatal olasz csillagász, Annibale de Gasparis távcsövét 1852. március 17-én egy halovány fénypont felé fordította, amiről mozgása alapján már sejtette, hogy se nem csillag, se nem bolygó, hanem egy méretes aszteroida valahol félúton a Mars és a Jupiter között. Ez már az ötödik kisbolygó volt, amit a Vezúvval átellenben fekvő Capodimonte dombon megfigyelt, és mint 130 évvel később kiderült, az Erósz szerelméről Psyche-nek elnevezett objektum mind tömegében, mind tulajdonságaiban messze kiemelkedett a társai közül.

A Föld körüli pályára fellőtt IRAS rádióteleszkóp adatai szerint ez a krumpli formájú, szabálytalan óriás több mint 27 billiárd tonnát nyomna egy kozmikus mérlegen, bolygónkra helyezve pedig egy 140 kilométer magas, űrbe magasodó hegységet képezne. Tömegénél viszont még érdekesebb maga az anyag, ami ezt a monstrumot alkotja. A teleszkóp megfigyelései szerint ugyanis a Psyche valójában egy hatalmas, gyorsan száguldó fémdarab a világűrben, ami képes lenne több ezer éven keresztül ellátni a világgazdaságot vassal, nikkellel, rézzel, platinával, ezüsttel és annyi arannyal, hogy hasznosítása esetén 10 trillió dollárt hozna a felszínére látogató szerencsés űrbányászoknak. Ez a mesebeli összeg akkora, hogy ha a Föld összes lakosa közt szétosztanánk, akkor is 50 milliárd forint jutna minden egyes emberre. Persze ez szimplán elméleti matek, hiszen egyrészt a teljes világgazdaság pénzforgalma nem elég ahhoz, hogy a Psyche anyagának akár csak egy százalékát is megvegye, másrészt, ha az „aranybolygót” tényleg sikerülne is a Föld közelébe hozni, a kereslet-kínálat felborulása miatt a karikagyűrűnk nem érne többet 10 forintnál, az államok aranytartalékai pedig úgy vesztenék el az értéküket, mint a híres magyar pengő 1946 júliusában. Nem csoda, hiszen a Psyche belsejében annyi arany és ezüst található, hogy abból több centiméter vastagon be lehetne vonni a bolygónk felszínét.

Aranytrezorok az űrben

A NASA szerint ennek oka, hogy az aszteroida valójában egy ősi, Mars-méretű bolygó maradványa, aminek felszínét egykor egy kozmikus karambol csupaszította le. A virtuális szimuláció szerint a fiatal égitestet pont olyan szögben találta el egy kisebb méretű társa, hogy abból csak a vas és nikkel mag maradt meg, benne a több ezer milliárd tonnányi nemesfémmel. Bernard Wood geológus a Nature magazinban megjelent tanulmányában kifejtette, hogy az arany sem a Naprendszerben, sem pedig a Földön nem olyan ritka elem, mint ahogy azt a hoppon maradt aranyásók tapasztalják, csak épp az emberiség életterében viszonylag kevés található belőle. A Föld aranykészletének 99 százaléka ugyanis mélyen a talpunk alatt, 5400 fokon fortyog a bolygónk magjában, így ez a geológiai „Fort Knox”, amiből három színarany Mount Everestet lehetne formálni, sajnos jelenleg teljességgel elérhetetlen az ember számára.

Ezzel szemben viszont az űrbeli aranytrezortól „csak” sok százmillió kilométer választ el minket, ami bár nehéz, de elviekben mégsem leküzdhetetlen akadályt jelent a bolygóközi szerencsevadászok számára. A Goldman Sachs víziója szerint az emberiség első dollárbilliomosa már nem a Földön, hanem az aszteroidák között fog meggazdagodni: „bár még kevesen mernek belevágni, de egy aszteroidabányászatra irányuló expedíció anyagi és technológiai feltételei már a rendelkezésünkre állnak. Egy kisbolygó felmérése már néhány tízmillió dollárból megvalósítható, míg egy bányászatra optimalizált űreszközt körülbelül 2-3 milliárd dollárért lehetne megépíteni” – írta Noah Poponak elemző 98 oldalas tanulmányában. Szerinte a milliárdos tőkealapoknak lehet, hogy célszerűbb lenne az űrbizniszbe fektetniük, mint egymásra licitálva, túlértékelt részvényeket szerezniük a földi piacokon. Példaként az Ubert hozta fel, aminek 10 milliárd dollár fölötti tőkeinjekciójából már egy működőképes űrbányászati projektet is be lehetett volna indítani.

„Idővel az eszközök egyre olcsóbbak lesznek, a nyereség pedig egyre nagyobb” – fejtette ki az elemző, hogy miért válik évről évre egyre racionálisabbá ez a befektetés. Szerinte a jövő űrbányászata elsősorban nem arany-, hanem platinaláz lesz: egy 2016-os MIT-misszió adatai alapján egy átlagos, 500 méter átmérőjű aszteroidában is 175-ször annyi platina található, mint amennyit a Földön egy évben ki tudnak bányászni. Az elektronikában és az autóiparban használatos, még az aranynál is ritkább fémet egyedül Dél-Afrikában és Oroszországban tárták fel eddig, az éves kitermelési volumen pedig alig haladja meg a 200 tonnát. Az Amerikai Kémiai Társaság (ACS) elemzése szerint a szürkésfehér nemesfémen túl még további értékes nyersanyagok kerülhetnek az űrbányászok listájára: például a következő generációs akkumulátorokhoz használt antimon, az LCD-kijelzőkben található indium, a széles körben használt cink, réz, ón és ólom, valamint az élelmiszer-termelés szempontjából kulcsfontosságú foszfor ára is olyan mértékben megnőhet a következő 20-40 évben, hogy már érdemes lesz értük „elugrani” a legközelebbi aszteroidára. A világgazdaság mohó nyersanyagigényét bizonyítja, hogy a periódusos tábla 118 eleme közül 43 már a veszélyeztetett kategóriába került, vagyis mindössze 100-200 éven belül teljes mértékben kibányászhatjuk őket a földkéregből.

A Hold lehet a jövő Chicagója

A jolly jokernek számító, trillió dolláros Psyche persze jelenleg még túl messze van ahhoz, hogy üzletileg potenciális célpont legyen, mitológiai szerelme, a 433 Eros a maga 17 kilométeres átmérőjével és „alig” 27 millió kilométeres távolságával már elérhető közelségben van a számunkra. A NEAR Shoemaker űrszonda 2000-ben pályára is állt a kisbolygó körül, így az első olyan „műhold” lett, ami nem a Föld körül kering. Kisebb méretkategóriában voltak ennél még közelebbi találataink is, például a DA14 jelzésű aszteroida, ami 2012 áprilisában mindössze 27 ezer kilométerre haladt el a bolygónktól. A becslések szerint, ha valamelyik űrvállalkozó sikeresen „meglasszózta” volna, akkor 195 milliárd dolláral lett volna gazdagabb, amivel lazán a világ legvagyonosabb embere lett volna a Forbes listáján.

A NASA hivatalos statisztikája szerint 16 ezer „Föld közeli” aszteroida létezik, ezek összértéke pedig több tízezer milliárd dollárt tesz ki.

A legértékesebbek közülük az úgynevezett M osztályú kisbolygók, ezek lényegében olyan hatalmas, nyers fémdarabok, amelyek vas és nikkel ötvözetéből állnak össze. Tisztaságukat érzékelteti, hogy egy 1751-ben Magyarországra hullott vasmeteorit háromkilós darabjából a bécsi kovácsok olyan kardpengéket és késeket készítettek, amelyek még a damaszkuszi acéllal is felvették a versenyt. Michio Kaku, világhírű fizikus szerint ezek befogása és hasznosítása igazi főnyeremény. Nemcsak megtízszereznék az emberiség számára elérhető fémmennyiséget, hanem az olyan ritka anyagokból is, mint a platina, palládium, ródium, ruténium, irídium és az ozmium is bőséges készleteket szolgáltatnának. Szerinte a ritka és értékes fémek feldolgozását leginkább a Holdon lehetne elvégezni, és onnan már csak a végterméket kéne visszajuttatni a Földre: „Úgy működne, mint a 19. század marhacsordái a vadnyugaton, amiket összegyűjtöttek egy helyen Chicagóban, majd miután levágták és tartósították őket, a csomagolt húst szétküldték az Államokba. Ebben az értelemben a Hold lenne a jövő Chicagója, ahol az aszteroida öv nyersanyagát feldolgozzák és útnak indítják a Föld felé.”

A jövő milliárdos űrkalandorainak azonban jelenleg még szükségük van két kulcsfontosságú eszközre, mielőtt aranytól és platinától lázasan kirajzanának az aszteroidák közé. Először is kell egy „kincsestérkép”, ami kategorizálja és rendszerezi a körülöttünk keringő potenciális célpontokat. A Luxemburgban évről évre megtartott Űrbányászati Konferencián (ASIME) a résztvevő tudósok, mérnökök és érdeklődő vállalkozók közös nyilatkozatot adtak ki arról, hogy szükség lenne egy olyan katalógusra, ami alapján az első bányászexpedíciókat meg lehetne tervezni. Ebben szerepelne a potenciális összetétel, a felszín, a megközelíthetőség és még rengeteg olyan információ, amit jelenleg maximum csak becsülni tudunk egy kisbolygó esetében. Mivel az égbolton ezek az objektumok szinte észrevehetetlenek, így csak egy erre optimalizált űrtávcső tudna olyan felvételeket készíteni, hogy azokból mélyebb elemzést lehessen elvégezni. Ezek nélkül ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a több milliárd dolláros felszerelést egy olyan objektumhoz küldjük, ahol például egy négyzetméternyi sík terep sincs a sikeres landoláshoz, vagy az anyaga nem alkalmas a bányászatra.

Az így kapott adatokat persze egy felderítő missziónak is meg kellene erősítenie, amire a Kaliforniában alapított Deep Space Industries nanorobotjai vállalkoznának. Ez az első olyan célzottan űrbányászati startup, ami 2015-ben komoly tőkebefektetést kapott ahhoz, hogy kifejlessze, illetve próbaútra küldje aprócska szondáját, a Prospectort. Ez annyira kicsi, hogy még egy laptoptáskában is elfér, viszont cserébe rendkívül olcsó és tele van zsúfolva olyan érzékelőkkel, amelyek pontos adatokat szolgáltatnának egy Föld közeli aszteroidáról. Két éve a NASA is útjára indított egy jóval nagyobb, másfél tonnás műholdat a 101955 Bennure, ami reményeik szerint 7 éves küldetése után, 2023-ban majd elsőként hoz vissza „bányászott” nyersanyagot a Földre. Ez még csak körülbelül 60 gramm lenne, viszont sikeres útját további szondák százai, vagy akár ezrei követhetik majd.

A következő megoldandó kérdés, hogy a komolyabb bányászati eszközök közismerten nem éppen pehelysúlyú szerkezetek, viszont a bolygóközi térbe való utazáskor minden kilogrammnak szó szerint aranyára van. A felszerelést ugyanis nem elég kilőni az űrbe, hanem tovább is kell lökni a Föld gravitációján túlra, amihez közel négyszer annyi energia szükséges, mint egy egyszerű bolygó körüli túrához. Az eddigi hivatalos becslések szerint egy kilogramm „mélyűrbe” juttatása egy kilogramm arany árának felelt meg, vagyis csupán az utazási költség annyiba kerülne, mintha a bányászati gépet kiöntenénk tiszta aranyból. Mivel az emberes missziókkal szemben az űrbányászat nem a dicsőséget, hanem tisztán a profitot célozza, így egészen a napjainkban bemutatkozó új generációs rakétákig még elméletben sem lett volna lehetséges nyereséget termelni.

Kozmikus bányászflották

Ebben hozott fordulatot Elon Musk és a SpaceX (lásd: Ki nyitja meg a „menny kapuját”?, Hetek, 2018. június 8.). Az új rakétatípus, a Falcon Heavy akár egy 17 tonnás bányászrobotot is képes útnak indítani egy potenciális aszteroida irányába. Ennek ára jelenleg 90 millió dollár kilövésenként, ami 6000 dollárt jelent kilogrammonként, amit az újrafelhasználás nagyságrendekkel tovább csökkenthet. Martin Elvis, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Kutató Központ asztrofizikusa szerint míg a Falcon Heavy előtt csak a Föld közeli kisbolygók 3 százaléka volt elérhető, most már 45 százalékukhoz tudunk elvileg űrhajót küldeni. A relatíve olcsó transzport mellett a 3D-nyomtatás is a bányászok segítségére siet, mivel lehetővé teszi, hogy az eszközök nagy részét közvetlenül az aszteroida anyagából állítsák elő. A Deep Space Industries reményei szerint a jövőben a rakétába csak robotokat és egy ipari térnyomtatót kéne pakolni, a többit pedig a kisbolygón gyártanák le, pontosabban „nyomtatnák” ki.

A cég ezt egy sikeres teszten demonstrálta is, ahol egy Földön begyűjtött meteoritból nyomtattak ki egy kisméretű rakétaalkatrészt. Mivel egy űrhajóhoz szükséges összes nyersanyag, sőt a vízjégnek köszönhetően még annak üzemanyaga is kinyerhető a kisbolygó felszínén, a science fictionbe hajló elképzelések szerint akár még egy komplett űrflottát is lehetne építeni egyetlen aszteroida felhasználásával. Bár a honlapjukon szereplő látványtervek tényleg a fantázia kategóriájába tartoznak, azt még a földhözragadtabb kritikusok sem cáfolják, hogy az űrbányászat realitása már „közelebb van, mint gondolnánk”, és ha egyszer beindul, akkor rövid időn belül átformálhatja a világ nyersanyagpiacát és a Forbes aktuális ranglistáját.

VERSENY A HOLDÉRT

Nem nyert – ezt üzente meg a Google annak az öt versenyzőnek, akik jelent-keztek a Lunar X Prize 30 millió dolláros fődíjáért. A megadott határidőig  (2018. március) azonban sem az amerikai, sem a japán, sem pedig az indiai és izraeli pályázók nem tudták végrehajtani a feltételt, vagyis egy holdrobotot juttatni az égitestre, majd ötszáz méter megtétele után egy HD videót küldeni a földi állomásra. A keresőóriás motivációs szerepét azonban idén a NASA vette át, akik a Trump-adminisztráció kérésére készek anyagilag is támogatni a potenciális űrvállalkozókat.
Az első szerződést a Moon Express nyerte el, aki még idén kész – a SpaceX-t megelőzve – kutatórobotot küldeni a Holdra, amit négy további misszió követne, előkészítve a 2020-as évek második felében létesítendő holdbázist, ahol terveik szerint ritka fémeket és űrben hasznosítható vízjeget bányásznának. Legfőbb vetélytársuk Kína, akik a rendkívül ritka, atomerőműben használható hélium-3 izotóp miatt ásnák fel 10 éven belül a Hold felszínét

Olvasson tovább: