Kereső toggle

Telepatikus közösségi hálózatot épít a Facebook

Mi jár a fejedben?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A telepátia a Facebook jövője – ezzel válaszolt két éve Mark Zuckerberg arra a kérdésre, hogy mit tekint a „jövő kommunikációs platformjának”, majd kifejtette, miként akarja integrálni ezt az eszközt a közösségi hálózatba. Bár az elmúlt év a politikáról, a betegségek gyógyításáról és a virtuálisvalóság-szemüvegekről szólt a Zuckerberg-birodalomban, a Business Insider szerint a cég titkos fejlesztőrészlege, a Projekt-8 nagy erővel dolgozik egy olyan technológián, ami képes kapcsolódni emberi agyhoz és abból „olvasni”, sőt akár még gondolatot „írni” is tud.

A neves üzleti magazin a cég álláshirdetései alapján jutott erre a következtetésre, amiben többek között agykutatókat és olyan biomérnököket keresnek, akik képesek digitális jelekké alakítani az agykéregben szikrázó neuronok komplex működését. Bármennyire is tudományos-fantasztikumnak hangzik az agyhullámok digitalizálása, ez az elmúlt évek egyik legdinamikusabban fejlődő hi-tech ágazata, ami akár éveken belül lehetővé teszi majd, hogy ne egérrel és billentyűzettel, szemüveggel vagy érintőképernyővel, hanem magával a gondolattal lépjünk be a virtuális valóságba. (Színre lépett a totális  virtuális valóság. Hetek, 2016. október 10.)

„Képzeld el, hogy képes vagy digitálisan rögzíteni és megosztani a világgal egy gondolatot, ami éppen érzelmet vált ki belőled, vagy foglalkoztat téged, úgy, hogy azt a gondolatot mások is átvehessék” – vizionált Zuckerberg egy az elménket direktben összekapcsoló közösségi hálózatot, amiben nem posztok, képek, videók forognának, hanem készre csomagolt gondolatok, amiket egyszerűen az adott személyre gondolva tudunk továbbítani az interneten keresztül. Vagyis, ha én látok egy képet, ami mondjuk örömmel tölt el és eszembe juttat egy vicces emléket, akkor nem kell a képet külön feltöltenem és egy mosolygós emotikon  társaságában melléírnom azt, ami eszembe jutott, hanem magát a gondolatot továbbítom a Facebookon. Aki átveszi tőlem ezt a gondolatot, annak az elméjében rögtön megjelenik az adott kép, a hozzákapcsolódó történet és átéli azt az örömteli érzelmi állapotot, amit a feladó is érzett a megosztás pillanatában. Ebben az utópisztikus hálózatban Zuckerberg szerint már maga az emberi agy lenne rákötve az internetre és nemcsak a saját, hanem mások gondolatait is át tudnánk magunkhoz tölteni, így gazdagítva a közösségi élményt, átélve egymás örömét és bánatát.

Gondolj rá!

Bár a Facebook alapítója az oldalára kitett 2015-ös videóinterjúban elismerte, hogy ez a világ még „évtizedekre lehet tőlünk”, magának az összekapcsolt elméknek a vízióját annyira komolyan gondolja, hogy szerinte ez a létező legmagasabb szintű kommunikációs platform, amivé a kétmilliárd aktív tagot magába foglaló közösségi háló fejlődni tud. Zuckerberg a Facebookot ugyanis eleve gondolatok megosztására találta ki, és nem véletlenül kérdez rá mindig arra – amikor csak bejelentkezel a profilodba –, hogy „mi jár a fejedben?” „Hihetetlenül hangzik, de van néhány király agykutatási projekt, ami lehetővé teszi majd, hogy eljussunk erre a pontra” – tette hozzá bizakodva és egyben utalva azokra a technológiákra, amiket a Business Insider szerint a cég kutatórészlege, a Projekt-8 fejleszt éppen.

Erről a titokzatos fejlesztőgárdáról csak annyit lehet tudni, hogy mottójuk az, hogy „kapcsoljuk össze a világot”, és itt tervezik meg a Facebook jövőjét. Alex Heath, a magazin riportere, a doktori végzettséggel rendelkező agykutatóknak és biomérnököknek szóló álláshirdetések mellett fölfedezte, hogy a Johns Hopkins Egyetem vezető idegkutatója, Mark Chevillet tavaly szeptemberben új állásra talált a Projekt-8-nál Kaliforniában mint projektvezető technikus.

A részleg úgy tűnik, szereti az ehhez hasonló nagy átigazolásokat, ugyanis szintén tavaly áprilisban szerződtették Regina Dugant, aki korábban a Google kutatórészlegét vezette, előtte pedig az amerikai hadsereg híres fejlesztőrészlegének, a DARPA-nak (Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége) volt az igazgatója. Ez utóbbinak legmaradandóbb alkotása az internet, aminek elődje, az ARPANET a hadsereg számítógépeit használta volna kommunikációra egy atomtámadás esetén. Dugan a DARPA-nál elsajátított félelmet és kudarcot nem ismerő gondolkozásmódot akarja bevinni a Facebook fejlesztési részlegébe, hogy újra forradalmi termékeket állítsanak elő. „A Projekt-8 egy lehetőség arra, hogy azt csináljam, amit igazán szeretek: a technológiát ötvözzem az emberi természettel. A vakmerő, félelmet és korlátot nem ismerő tudomány olyan termékeket állít majd elő, ami már szinte varázslatként hat majd ránk. Csak egy kis »tökösségre« van szükség és elképesztő dolgokat állíthatunk elő. Annyi mindent tudnánk építeni itt a Facebooknál és ez a küldetés szinte kényszerítően hat rám.”

Dugan átigazolása a kék óriáshoz nemcsak kemény, problémamegoldó karakterének, hanem annak a DARPA-nál elért tudományos áttörésnek is köszönhető, ami 2015-ben forradalmasította Zuckerberg álmát: a gondolatvezérlést. A 120 millió dolláros projektben egy rákbetegség miatt amputált férfinak gyártottak robotkart és kézfejet, amit a megmaradt idegpályákon keresztül közvetlenül az agyra kapcsoltak rá, így a rokkant katona a gondolataival tudja irányítani mesterséges karjának és kézfejének a mozgását, pont úgy, ahogy mi is tesszük.

A Bloomberg riportjában bemutatták, hogy a férfi képes kezet fogni, fölemelni egy labdát, inni egy pohárból, vagy éppen integetni a kamerába anélkül, hogy különösebben megerőltetné magát. A doktorok szerint, ahogy egyre többet használja majd a robotkart, úgy idővel tökéletesen beépül a szervezetébe, sőt, a következő fejlesztésben a mechanika már nemcsak fogadni tud majd, hanem – például hőmérséklet és tapintás esetén – küldeni is tud információt közvetlenül a katona agyába.

Irányít a Google-agy

A Johns Hopkins Egyetem kutatólaboratóriumával közösen megvalósított áttörés – innen igazolták át a Facebookhoz Mark Chevillet idegkutatót – közvetlenül az idegpályákon keresztül, mint egy vezetéken írta és olvasta az emberi agyat, de a gondolatvezérlés nemcsak a fül mögé dugott „USB-kábelen” keresztül tud megtörténni, hanem vezeték nélkül is – egy fejpántra szerelt szenzor is tudja már élőben olvasni az agysejtek tevékenységét. Ezt nevezik neuroheadsetnek, és egy kis kaliforniai startup, az EMOTIV már kész termékeket is gyárt, elsősorban a játékipar számára. Alapítója, Tan Le mérnöknő a Discovery Channel és a National Geographic műsorában úgy írta le termékeit – a 300 dol-lárba kerülő Insight 5-öt és az érzékenyebb 800 dolláros EPOC 14-et – mint ami „élőben olvassa és értelmezi az agyhullámokat és lehetővé teszi, hogy a gondolataiddal közvetlenül irányíts alkalmazásokat, digitális eszközöket, vagy objektumokat (akár önmagadat is) mozgass a virtuális térben”.

A dokumentumfilmben a dizájnos kis fejpánt segítségével gondolattal vezettek autót, irányítottak drón-helikoptert vagy elektromos kerekesszéket. Maga a készülék valójában csak egy hordozható EEG, ami az agykéregben vibráló neuronok (idegsejtek) elektromos impulzusainak helyét és erősségét rögzíti, így a tudományos forradalom nem is ebben, hanem a mögé írt szoftverben rejlik. Ez ugyanis képes arra, hogy megtanulja, milyen „aktivitástérképet” mutat az emberi agy különböző tevékenységek esetén. A tanulási folyamat során például mutat a képernyőn egy kockát és megkér arra, hogy 8 másodpercig gondolj erősen arra, hogy „közelebb akarod hozni” magadhoz – pont úgy ahogy a Star Wars filmekben használják az „erőt” a tárgyak mozgatására.

Ez a fókuszált gondolat – hasonlóan az ujjlenyomathoz – egy speciális aktivitásitérképet hoz létre, amit a szenzorok érzékelnek és továbbítanak a szoftvernek. A program hasonló térképeket tárol – mint például az öröm különböző fokozatait, mozgáskoordinációs parancsokat, gondolati témákat stb. – amikből vissza tud majd következtetni arra, mire is gondolsz éppen. Ha mondjuk egy számítógépes játékban az avatarodat akarod irányítani, akkor a „közelebb gyere” gondolat aktivitástérképét érzékeli a program és annak megfelelően mozgatja a virtuális karaktert. Minél többet hordjuk a készüléket (például internetezés, autóvezetés vagy játék közben), a program annál jobban megérti az agyunk működését és annál precízebben tudunk majd a gondolatainkkal kapcsolódni a virtuális valósághoz.

Az emberi agy rengeteg komplex jelet küld, így ezek megértéséhez már mesterséges intelligenciára (AI) és szuperszámítógépekre van szükség, ami képes arra, hogy az emberi gondolat által indikált elektromos impulzusokat digitalizálja és továbbítsa. A „Google Brain” (Google-agy) nevű kutatócsoport ennek érdekében már olyan AI prog-ramokat fejlesztett ki, amelyek önmagukat tanítják és – hasonlóan az önmagát javító és építő robothoz – már képesek önállóan, magukra hagyva fejlődni és okosabbá válni. Az embert az intelligens tanulási képessége különbözteti meg leginkább a digitális logikától, így Jeff Dean, a Google vezető kutatója szerint ennek sikeres reproduk-ciója hatalmas lépést jelent majd a mesterséges intelligencia fejlesztésében. Bár az Elon Musk által alapított OpenAI részt vett a Google projektjében, Zuckerberg és a Projekt-8 saját fejlesztésben gondolkozik, ami elsősorban a Facebook által generált adattömegre épít. A Forbes szerint a Face-bookAI már képes önmaga értelmezni a szöveges posztok tartalmát – így akarják például kiszűrni a jövőben a „hamis híreket” –, és 97 százalékos pontossággal meghatározni azt, kik vannak egy fényképen vagy videón, és azt, hogy kit mi érdekel a legjobban. Ez utóbbira pedig fel tudják majd építeni a személyre szabott hirdetési rendszerüket (target advertising).

Hogy mikor valósulhat meg Zuckerbeg álma a hálózatba kötött elmékről – ezt pontosan csak a Projekt-8-ban tudják, de mivel a munkaszerződéseket mindig két évre kötik és elvárják, hogy ezalatt piacképes terméket állítsanak elő, így várhatóan 2019-re már ki fog jönni a Facebook a saját gondolatolvasó készülékével, amit akár a tavaly ősszel kiadott virtuális szemüvegükbe, az Oculusba is beépíthetnek.

A forradalmi termék piacra dobása két okból is fontos lehet Zuckerbegnek: egyrészt a The Guardian kiszivárgott céges információk alapján azt állítja, hogy a harminckét éves alapító politikai pályára készül, így akár Donald Trump 2020-as kihívója is lehet az elnökségért. Egy tudományos szenzáció minden bizonnyal jót tenne politikai megítélésének a sikerorientált amerikai társadalomban. Másrészt a technológia fejlődéséhez is szükség van egy olyan indulótermékre, amit több tízmillió felhasználóhoz el tudnak majd juttatni, és az agyukat internetre kötve értékes adattal látnák el a Facebook mesterséges intelligenciáját.

Ez a nyitótermék valószínűleg az EMOTIV-hoz hasonlóan képes lesz már az aktuális érzelmek (izgatottság, öröm, bánat stb.) leolvasására, személyekhez kapcsolódó gondolatok érzékelésére (szerelem, barátság), illetve a gondolat aktuális témájának (politikai vagy sportesemény, szex, játék, hit stb.) a meghatározására. A gondolatvezérlés pedig kiválthatja majd a billentyűzetet, az egeret, az érintőképernyőt vagy a test mozgását érzékelő szenzorokat, így a virtuális valóság nemcsak a szemnek, hanem az elmének is tökéletesen valóságosnak fog hatni. A legutóbbi Facebook-konferencián bemutatott személyes avatar így tényleg a mi gondolatainkat közvetíti majd egy mesterségesen létrehozott világban.