A húsvágó kést megfogjuk – lehetőleg előzőleg jól élesítsük meg – és a gyúrólapra merőlegesen egymás után háromszor-négyszer a levegőre csapunk. Ha szerencsénk van, ennyi próbálkozás után el fogunk találni egy-két kóbor levegőatomot. Ekkor azonban gyorsan kell cselekednünk, nehogy jó szándékunk ellenére bajt csináljunk. Az addig már odakészített vájdlingot hirtelen borítsuk a meghasadt levegőrészecskére, és tekerjük körbe konyharonggyal, nehogy kiszökjön az energia.
Gondolom, egyetlen háziasszonyt sem kell felvilágosítani arról, hogy a glikozidos hidroxicsoportok konstitúciós izomériája a nyíltláncú vegyületek datív kötés? rácsszerkezetének polimerizációjához vezet. Ebből pedig már egy másodikos elemista is kitalálhatja, hogy azonnal szigetelt huzalt kell dugnunk a vájdling alá, aminek a másik végét a fogyasztóra csatlakoztathatjuk.
Ha minden igaz, izzószálunknak ekkor már javában világítania kell.
Rosszabb esetben azonban egész lakótömbünk is világíthat, de úgy, hogy abból még akár kerületi ügy is származhat. Ezért kell ügyelnünk arra, hogy a molekulák rádióizolációjakor fellépő toxikus gázfejlődést induktív szubsztitúcióval redukáljuk. Ellenkező esetben a kritikus tömeg transzindukciója könnyen módosíthatja a lakótelep térszerkezetét vagy szomszédaink molekulasíkjait.
Attól még nem kell feltétlenül megijednünk, ha háromfej? házmesterünk hétlábú kutyáját sétáltatva hasító migrénről panaszkodik. Próbáljuk meg észérvekkel rávezetni, hogy nagy dolgok nem születnek áldozatok nélkül. (Tompage Őr)
2005. 11. 04. (IX/44)
