hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Viktor Copperfield

2004. 12. 26.
"Merjünk nagyok lenni, tisztelt hölgyeim és uraim. Mert nem úgy van az, hogy idejönnek a külföldiek, mi meg első szóra privatizáljuk a magyar bűvészetet és a magyar varázslást. Az illúzíókeltés nem lehet üzlet. Vagy legfeljebb nonprofit módon. Mert a magyar ember is legalább akkora tehetséget kapott a bűvészkedéshez, mint bármely nemzet fiai.  Hadd idézzek Önöknek, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves Szűrös elvtárs, egy klasszikus mondást – miközben, ha megengedik, felveszem ezt a cilindert: »A kevesebb – több.« 

Ha elfogadjuk ennek az időtlen állításnak az igazságtartalmát, abból nem következhet más, mint az, hogy győztünk! Győőőőőz-tünk!

Tudom, tisztelt hölgyeim és uraim, vannak, akik most azzal riogatnak, hogy a 23 százalék az kevesebb, mint a 25 százalék, sőt, akadnak, akik attól sem riadnak vissza, hogy ugyanezt próbálják elhitetni a 18 százalék esetében is. Ráadásul közpénzen! Én arra kérek mindenkit, ne ijedjünk meg ezektől a rémhírektől. Bolyai János és Bolyai Farkas országában nem válhatunk a matematika rabszolgáivá. 

Azok, akik az imént idézett adatokkal próbálják elterelni a figyelmet a győzelmünkről, egy dologról állítanak ki bizonyítványt: arról, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a lelkük csendes hangját még elnyomják a rideg, embertelen érvek. Érvek, melyeket ők csak úgy emlegetnek: észérvek! 

De van egy régi dakota közmondás: »Fejenállva minden hatos kilencessé válik.«

Tisztelt hölgyeim és uraim! Elnézésüket kérem, hogy kissé zihálva beszélek – ez nem csak a győzelem okozta meghatottságból fakad –, de tudják, ebben a pózban hamar az ember fejébe száll a vér." (Slaza)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!