Kereső toggle

Rumsfeld és Schwarzenegger vezet az aranyköpéslistán

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Idén is kiosztották Nagy-Britanniában az Arany Bika-díjat, amellyel az év
legrosszabb nyilatkozatait "díjazzák". A BBC közzétette az év tíz legrosszabbnak minősített mondatát. Értelmetlen nyilatkozatokban azonban nem kell messzire menni: Magyarországon is számos weboldalon gyűjtik a negatív példákat, elsősorban a politikusok nyilatkozatait, de számos hivatal honlapjának szövege is mosolyra fakasztja az olvasót.

Az Arany Bika-díjat az idén Donald Rumsfeld, az amerikai védelmi miniszter nyerte az alábbi nyilatkozatáért: "Azok a jelentések, amik azt mondják, hogy nem történt semmi, mindig is nagyon érdekeltek engem, mert mint köztudott, ismerünk tudott dolgokat, vagyis vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy tudjuk. Azt is tudjuk, hogy köztudottan vannak ismeretlen dolgok; tehát vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy nem tudjuk. De vannak nem tudott ismeretlen dolgok is – azok, amikről nem is tudjuk, hogy nem tudjuk."

Rumsfeld magas röpt? fejtegetését Arnold Schwarzenegger színész és kaliforniai kormányzó aranyköpése követi, miszerint: "Azt gondolom, hogy a homoszexuális házasság olyan, ami férfi és nő között lehet."

Harmadik helyezést ért el a brit listán a jungle.com egy válasszal, ami arra a kérdésre hangzott el, miszerint igaz-e, hogy a társaság üres CD-ket adott el. A válasz ez volt: "Arra törekszünk, hogy javítsunk az eredményeinken, biztosítsuk, hogy a készletünk tükrözze a védjegyünket. Ennek keretében döntöttünk arról is, hogy felülvizsgáljuk a beszállítóink listáját és a beszerzésre a jövőben egy sokkal intelligensebb rendszert fogunk alkalmazni. A fent ismertetettek miatt bizonyos termékek jelenleg nem elérhetők a jungle.com-ról, de ezek elérhetőek továbbra is más szállítóktól."

A jungle.com nehezen értelmezhető válaszát követi a Lloyds gyógyszertár bocsánatkérő levele: "A személyzet által követett protokoll szerint először értelmezik a receptet, kiszűrik a kábítószereket, ezt sokszor intuitív módon teszik, majd döntést hoznak. Amikor hiba csúszik akár a mentális, akár a fizikai választás folyamatában, az egyén számára nehéz eldönteni, hogy az az ő saját hibája-e, hiszen az agya megfelelően választott." Ötödik helyezett lett az idén a Marks and Spencer címkéje a sült csirkés salátán: "most sült csirkével".
(origo)

Olvasson tovább: