hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Állampolgársági vizsga Angliában

2003. 09. 15.
Az angol kormány bejelentette szándékát, hogy a bevándorlóknak hamarosan nyelvismeretből, valamint "angolsággal" kapcsolatos kérdésekből álló állampolgársági vizsgát kell tenniük. A kormányjelentés az Élet az Egyesült Királyságban cím? közleményben jelent meg, leginkább azzal a félelemmel szemben, hogy Angliát elárasztja a menedékjogot kérők és az illegális bevándorlók hada. A jelentés szerint a kormányzat az egységes és összetartó angol társadalom képét szeretné előre vetíteni.

Azok, akik angol állampolgárok lesznek, kell hogy egy társadalom alkotó elemének érezzék magukat– írják. Hogyan lehet úgy összetartóvá kovácsolni ezt, ha az emberek nem tudnak egymással kommunikálni? – teszi fel a kérdést a jelentés. Az állampolgársági vizsga kérdése még az előző kormányfő, Margaret Thatcher egyik hadnagya, Norman Tebbit kijelentése óta ellentmondásos. Ő azt találta ki, hogy a bevándorlókat csak akkor tekintsék angol állampolgárnak, ha szurkoltak az angol krikett válogatottnak… Ha az új javaslat életbe lép, évente körülbelül százezer embernek kellene letennie a vizsgát. A vizsgán sikertelenül szereplőket nem utasítanák ki az országból, azonban választójogot vagy angol útlevelet sem kapnának. A jelentés még kitért arra is, hogy az elmúlt évben Anglia vezette Európában a menedéket kérők listáját százháromezer igénnyel, illetve az igények számának évente húsz százalékos emelkedésével, épp ezért egy éven belül felére kívánják csökkenteni a menedékesek számát. 

(Reuters)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!