hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kis hős

2002. 12. 16.
A hétéves Titus Adams rokonai szerint egy különleges kisfiú. Amit azonban családjáért és testvéreiért megtett, túlmutat a legvadabb elképzeléseken is: édesanyjával és két kistestvérével autóbalesetet szenvedtek, és ő mentette meg anyja életét. Tammy Adams-Hill három gyermekével hazafelé tartott autójával egy hálaadási vacsoráról. A hőmérséklet fagypont alá süllyedt azon az estén. Tammy vezetés közben a mobiltelefonjáért nyúlt, és hirtelen lesodródott az útról. Megpróbált ugyan visszatérni a menetiránynak megfelelő sávba, de elveszítette az autó feletti uralmát. A kisteherautó kétszer megpördült a levegőben, majd az édesanya kiesett a járm?ből. 

A gyerekek biztonsági öve be volt csatolva, ám az anyukáé nem. Tammy súlyos koponya- és gerincsérülést szenvedett, valamint több bordája eltörött. Titus nem veszítette el a lélekjelenlétét: gyorsan meg-nézte a húgait, az egyéves Tierrának cumit adott a szájába, majd kimászott az autóból. A kisfiú cipő nélkül, zokniban szaladt el a baleset helyszínétől fél kilométerre fekvő Galeton tejgazdaságba, ahol át kellett bújnia a villanypásztor alatt. Három férfit talált a gazdaságban, akik hívták a rendőrséget, és visszamentek Titusszal a helyszínre. Az édesanyát végül egy mentőautóval szállították kórházba. Miközben Tammy életveszélyes állapotban feküdt a kórházban, Titus Amerika-szerte ismertté vált. A denveri lapok, valamint nagy nemzeti tévétársaságok – köztük a CNN – keresték fel a kórházat, hogy hallhassák a kis hős történetét. Titus családja azonban ellenezte a kisfiú szereplését a médiában.

"Amibe Titus belefog – legyen az foci, baseball vagy akár számítógépes játék –, abban győztes lesz. Mindig megtalálja a győzelemhez vezető utat. Most sem tett mást, csak küzdött és győzött" – nyilatkozta a kisfiú nagybátyja. Tammy állapota gyorsan javul, betegágya felett gyerekeinek rajzai sorakoznak. "Erősen hiszek abban, hogy Isten teljesen helyreállítja Tammy egészségét"– nyilatkozta Tammy testvére. (CNN – Meleg Viktória)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!