hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dúsgazdag koldus

2002. 11. 11.
Egy skóciai férfi, aki központi fűtés nélküli házban élt és egyre csak öreg ruháit foltoztatta, átszámítva 27 millió eurót (6 és fél milliárd Ft) hagyott örökül meglepett rokonainak. A londoni Daily Telegraph cím? brit lap hétfői jelentése szerint Edward Reid rozsdás Ford Fiestán közlekedett, amelyet három éve vásárolt használtan, de csak azért cserélt kocsit, mert régi autójához már egyáltalán nem kapott alkatrészt. Egyik szomszédasszonya annyira megsajnálta a nyomorgó agglegényt, hogy egy alkalommal meleg étellel kínálta meg, amit a férfi némi habozás után elfogadott. Amikor azután Reid 85 éves korában elhunyt, kiderült, hogy bankszámláján több mint két millió euró, részvényekben pedig további 25 millió euró a vagyona. 

Két unokahúg és egy unokafivér a szerencsés hozzátartozó. Reid állítólag évekkel ezelőtt eladott két családi parasztgazdaságot, és a bevételt részvényekbe fektetve nagy vagyonra tett szert. Hatvannyolc éves takarítónője, aki heti hat órai munkáért 40 euró fizetséget kapott, nem akarta elhinni, hogy valójában dúsgazdag embernek dolgozott. ”Házában mindig hideg volt és már évek óta egy garast sem költött otthonára". (Korridor)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!