hetilap

Hetek hetilap vásárlás
INNEN-ONNAN

2002. 10. 21.
Győz az antibiotikum?

A fertőző betegségek az iparilag fejlett országokban újra egyre jelentősebb veszélyforrásnak számítanak, és a halálozási okok közt immár a harmadik helyet foglalják el a szív- és érrendszeri, illetve a rákos megbetegedések mögött. Egyre több kórokozó válik ellenállóvá az antibiotikumokkal szemben. Szemmel láthatólag gyengül ennek az eddig hatásos gyógyászati fegyvernek az ereje. A kutatók szerint hatvan évvel az antibiotikum bevezetése után újabb kihívások előtt állunk, s hogy a probléma megoldásához hatékony legyen a stratégia, először az antibiotikummal szembeni ellenállás kialakulásának mechanizmusát kell jobban megérteni. Ehhez viszont a kutatást kell fejleszteni és jelentős összegekkel támogatni. (dl-online)


Váratlan gyermekáldás



Caltanisettában egy négygyermekes család hatos ikreket vár, akiknek egy hónap múlva kell megszületniük. A különlegessége a dolognak, hogy a gyermekek teljesen természetes úton fogantak, ami igencsak nagy ritkaságnak számít. Az anyuka, aki egyébként negyvenéves, nagyon örül és egy interjúban Isten áldásának tulajdonította az új családtagokat. Nincsenek megijedve, sőt nem kérik senkinek a segítségét, még a rokonokét sem. A mama nem bánná azt sem, ha még az ikrek után újabb gyermekáldás érné őket. (H. M. – Siena)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!