Kereső toggle

A gyehenna tüze: a chili

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A délebbi vidékeken élő emberek több mint negyede csípősen szeret enni, s a paprika rokonának, a chilinek az őrleményével ízesíti ételét: a világrekordot Thaiföld tartja, ahol fejenként és naponta öt gramm chilit használnak, kétszer annyit, mint az ugyancsak csípősen étkező, második helyen álló indiaiak. Chiliből évente 4 millió tonnát takarítanak be a világon, ami mellett jelentéktelen az alig évi 200 ezer tonnát kitévő borsfogyasztás. A csípős kis termény története nem egészen tisztázott: az indiaiak azt hiszik, ők találták fel a világ számára a chilit, de történészek emlékeztetnek arra, hogy Kolumbusz a burgonya és a paradicsom mellett chilit is hozott az Újvilágból. 

Akkoriban ezt nem vették jónéven az Óvilágban, olyannyira, hogy a prédikátorok a vérbaj terjedéséért a krumplit, a szellemi fogyatékosságokért a paradicsomot tették felelőssé, a chilit pedig egyszerűen az ördög művének tekintették, amely a gyehenna tüzét hozza az ember szájába. Alighanem így jutott el a tengerhajózás révén a chili Indiába, s a törökök hozták vissza Európába, amikor Magyarországot hajtották igába. Az bizonyosnak tűnik, hogy Európában a magyarok terjesztették el igazán a chilit, illetve annak közeli rokonát, a paprikát. Tény, hogy a chilifélék kedvelői sokkal több ízt éreznek, mert a capsiacin aktiválja a nyelven lévő ízlelőbimbókat. Ez akkor is így van, ha a csípős ételek ellenfelei szerint az égető érzés elnyomja a többi ízt. Valószínűleg az a helyzet, hogy agyunk nem tudja helyesen értékelni az ízlelő szervektől a csípős étel fogyasztásakor érkező információt: súlyos égést érzékel, amely szívdobogást és izzadást okoz, de egyben a boldogság érzetét közvetítő endorfin termelését is felgyorsítja, s alighanem ez utóbbival függ össze, hogy az ember újra és újra próbálkozik. (MTI)

Olvasson tovább: