hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Noé bárkája II.

2002. 09. 07.
Nikolai Kanchev bolgár történész arra a nem mindennapi feladatra vállalkozott, hogy rekonstruálja a Bibliából ismert Noé bárkáját állatokkal együtt. Az új bárkát a Fekete-tenger partján fekvő Sunny Beach elnevezés? üdülőhely közelében szándékoznak megépíteni. Az építmény közel 113 méter hosszú, 26 méter széles és 9 méter magas lesz, illetve egy része vízben fog állni. A kiállítás helyszínén a tenger környékén talált történelmi leleteket is láthatják majd az érdeklődők. 

Jelenleg Robert Ballard, a National Geographic Társaság egyik kutatójának vezetésével zajlik a Fekete-tenger mélyén a bárka maradványai utáni kutatás. A tervek szerint az idelátogatók közvetlenül a szakembertől hallhatnak majd előadást a kutatás eredményeiről. Ballard expedíciója talán pontosabb képet adhat a bibliai özönvíz időpontjáról és helyszínéről. Ballard volt az a kutató, aki rábukkant a tragikus körülmények között elsüllyedt Titanic roncsaira is. A mostani munkában tizenkilenc tudós segíti, akiknek segítségével a Teremtés könyvében leírt özönvíz előtti emberi civilizáció nyomait keresi a fekete-tengeri térségben. Egyes tudósok úgy vélik, hogy az egyiptomi és mezopotámiai kultúrát megelőző társadalmat egy hatalmas özönvíz semmisítette meg 7600 évvel ezelőtt. Az özönvíz – mint mondják – tó formájában egyesült a sósviz? tengerrel. A kutatócsoport kitűnő állapotban megmaradt ősi edényekre bukkant a tenger fenekén. A múzeum előre láthatólag 2003 márciusában nyitja meg kapuit a látogatók előtt. "Trója a trójai falóról, Románia Drakuláról híres, Bulgáriát pedig Noé bárkája fogja ismertté tenni"– nyilatkozta a történész. (Irish Examiner)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!