Kereső toggle

Drótkötélen az iskolába

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Rio Negro őserdő borította völgye fölött, hetven kilométerre délkeletre Bogotától, Kolumbia fővárosától drótkötél feszül nyolcszáz méter hosszan a folyam két partja között: a "kötélpálya" kiindulópontján épp most készül útnak indulni az iskolába egy kilencéves kislány. Daisy Mora már hatévesen megtanulta apjától, hogyan kell a drótkötélen mindjárt végigsikló görgőcsigához erősíteni magát, hogy aztán kurta hatvan másodperc alatt átiramodjék a kétszáz méterrel alacsonyabban, a túlparton kialakított "érkezési oldalra". 

A görgőcsigával sikló gyerek 80 km/óra sebességre gyorsul fel az út végére, a görgő átforrósodik, szikrázik. A fékezésre az utas kezében szorongatott csipesz formájú ágdarab szolgál, no meg a "végállomáson" felerősített autógumi, amely az ütközést mérsékli.

Daisy már nagylány: ötéves öccsére is gondja kell hogy legyen. A gyerek (16 kiló a testsúlya) jutazsákba bújtatva ugyanazzal a csigával, egy menetben jut át vele a folyón. Alattuk négyszáz méter mélységben zúg a folyó. Visszafelé egy másik drótkötélen jönnek, amelynek a túlsó vége a magasabb fekvésű.

Valamikor ilyen kötélpályák segítségével termelték ki és szállították el ezen az úttalan vidéken az őserdő fáját. A hatvanas évektől a rablógazdálkodás itt véget ért, a fakitermelés megszűnt, de az egykori favágók itt maradtak, és mint parasztok próbálnak megélni. Terményt, jószágot is kötélen szállítanak a piacra, a tíz kilométernyire fekvő Guajabetalba. Tizenöt család küzd itt a természettel. Minden szállítmányhoz me-részség kell, és a gyerekek mindennapos útja az iskolába megannyi vakmerő kaland. De mindent meg lehet szokni! (G. Gy.)

Olvasson tovább: