A csalódott nézők visszakövetelték a pénzüket. De csak azért, írja könyvében Ilse Elisa Zellermayer zenei menedzser, a kulisszatitkok nagy ismerője, mert a turpisság kiderült.
A Berlinben napvilágot látott Három tenor és egy szoprán cím? leleplező m? nem kevesebbet állít, mint hogy Domingo, José Carreras és Luciano Pavarotti nem egyszerűen playbackkel, hanem a legkorszer?bb elektronikus technikával felfegyverkezve csapja be a nagyérdeműt. A szerző szerint a csodálatos hangok egyre gyakrabban érkeznek a zsenik torka helyett a műszerekből. A stúdiós manipulációk igen régiek. Kirsten Flagstad egy 1952-ben készült Izolda-felvételen szépen kiénekelte a magas C-t, amikor szakmai körökben mindenki tudta, hogy ez a magasság már régen nem szerepelt a művésznő repertoárjában. Ma már léteznek akár paróka alá rejthető minimikrofonok is. Ezek segítségével egy tíz másodperces magas C elméletben akár egy órán keresztül is (!) szólhat. (Vianovo)
2000. 12. 16. (IV/51)
