hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyorshajtási bírságrekord

2000. 12. 02.
Új gyorshajtási bírságrekord született Finnországban: fél millió finn márkára, azaz több mint húszmillió magyar forintnak megfelelő összegre büntetett egy rendőr egy autóst. Jaakko Rytsola, a szabálysértő ugyanakkor nem döntött sebességi csúcsot, még csak nem is száguldott: mindössze 70 kilométeres tempóval haladt, csak hát olyan útszakaszon, ahol az óránkénti 40 kilométeres sebesség a maximálisan megengedett. Mivel Finnországban nincs egységes bírságtarifa, hanem a szabálysértő jövedelmi helyzetéhez igazítja a rendőr szigorának pénzmércéjét, és mivel Rytsola úr igencsak tehetős, ezért büntették egy kismérv? vagyonelkobzással felérő bírságra. Továbbá azért, mert visszaeső. A korábbi bírságcsúcsot is ő tartotta 300 ezer márkával, azaz több mint 12 millió magyar forintnak megfelelő összeggel. Ez a rekordja alig egy hónapot élt, mivel októberben "állította fel", és most novemberben már meg is javította. Kérdés, hogy a mostani csúcsot mikor szárnyalja túl... Rytsola úrnak egyébként egész flottányi értékes autója van, egyebek közt egy Ferrari és egy Lamborghini áll a rendelkezésére az újabb rekorddöntögetéshez. A sajtónak legfrissebb bírságrekordjának okairól azt mondta, hogy az út széles volt, ő pedig jókedvű. Hozzátette azonban, hogy reméli, bölcsen használják fel majd a pénzét – jelentette a Reuters. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!