hetilap

Virginia McAlester – Az útmutató az amerikai otthonokhoz cím? könyv szerzője – így mesél el egy esetet, amely dallasi otthonához közel történt. McAlester szerint egy gyermektelen házaspár jogi vitába keveredett a helyi hivatalnokokkal, mivel 32,5 négyzetméteres angolvécét szerettek volna építeni óriási otthonukba. Az amerikai nép kiköveteli magának saját életterét. A megaotthonok a jólét státusszimbólumai, bár úgy tűnik, a szaporodó monstrumok arra késztetik a szakembereket, hogy újraértékeljék, milyen motívumból építik ezeket a fényűző épületeket. Egyesek 1116 négyzetméteres udvarokkal döngetik a túlköltekezés korlátait, mások nem kevesebb mint 26 férőhelyes garázst építenek. Van, aki úgy érzi, hogy szüksége van 9 méteres mennyezetre a nagyszobában, vagy ragaszkodik a háromszintes hallhoz. Ezek még némi jóindulattal sem mondhatók szükségesnek. Setha Low, a New York Egyetem Környezetpszichológia és Antropológia Tanszékének professzora elképzelhetőnek tartja, hogy az amerikai háztulajdonosok hiányos alkalmazkodásban szenvednek. Ezt a kifejezést jól szemléltetik azok a szarvasfajták, amelyeknek hatalmas méretűre nőtt agancsai éppen saját életidejüket rövidítik meg. Ami az amerikai megaépítkezéseket illeti, egy családi ház impozáns agancsként vagy éppen hivalkodó dísztollként működik; bár a háztulajdonosok területéhségük miatt versengenek a szomszédokkal. Furcsának tűnhet, de az amerikaiak minden egyes négyzetméterért megküzdenek. 1950-ben átlagosan egy családnak összesen 91 négyzetméter állt rendelkezésére. Mára ez a szám 207-re ugrott. Nicolas Retsinas, a Harvard Egyetem Lakáskultúra Tanulmányok Karának igazgatója ezt a jelenséget így foglalja össze: "Mi amerikaiak minden kétséget kizárva jobb körülmények között élünk házainkban, mint valaha." (Christian Science Monitor)