hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Trabant-sirató

1999. 11. 20.

Az egykori KGST-tagállamokban az ötvenes évek végétől egészen a rendszerváltásig
a szerény szocialista autóipar egyik szimbóluma a Trabant volt. Noha összesen mintegy
3 millió darabot gyártottak az NDK-ban a népszerű "papír Jaguárból",
napjainkban szerencsére már a német utakon is ritka látvány az igénytelen,
duroplaszt kiskocsi. 200 ezren azért mégis hűek maradtak az "útitárshoz": a
leglelkesebb Trabant-barátok nyaranta Zwickauban randevúznak, hogy egy kicsit nosztalgiázzanak.
Ha visszatekintünk a kis kocsik történetére, az ötvenes évekre már a fél világot
meghódította a Volkswagen Bogár, de a nyugatnémet Gogomobil, a BMV Isette és a
francia Citroën Kacsa ugyancsak megelőzték a "Made in DDR" kisautót, a Trabantot,
mely a P 50-es leporolt változataként 1958-ban debütált. A Wartburg kétajtós "öccse"
igazi szenzáció volt. Öt évvel a berlini munkásfelkelés után, három esztendővel a
fal felhúzása előtt jelentek meg a legelső, a kor technikai színvonalát tükröző,
takarékos, családi kiskocsik. Az olasz FIAT 500-as és a brit Mini Morris zwickaui vetélytársa
18 lóerős volt. Az 500 köbcentis, kéthengeres Trabant 90 km/órás csúcstempóját
senki sem fitymálta le négy évtizeddel ezelőtt. A keletnémet mérnökök mégsem csücsültek
a babérjaikon, a tervgazdálkodás sürgetésétől inspirálva már 1960-ban 20 "lovasra"
tuningolták a jellegzetes brummogású orrmotort. Zwickau konstruktőreinek hála, 1962-től
egy még újabb agregáttal rendelhették meg a nagyon türelmes polgárok a Trabant
limuzint, illetve kombit. A 23 lóerős motor akár 100 km/órás robogást is lehetővé
tett. Állítólag voltak még a keletnémet mérnököknek remek tervrajzaik új típusokról,
de Erick Honecker, a Volvóval és Citroënnel furikázó pártvezér és szakértői
csapata nem adta áldását a 70-es években kiforrott, "népszerű" Trabant 601-es külső-belső
megreformálásához. Röviddel azután, hogy 1990 tavaszán elkészült a 3 milliomodik
Trabi, felfrissített karosszériát és 1,1 literes VW Polo motort operáltak a haldokló
keletnémet modellbe. A szívműtétet és a német újraegyesítést csak röviddel élte
túl a katalizátoros öszvértípus. Noha sokan reménykednek abban, hogy az 1991-es búcsúztatás
csupán átmeneti, s a Volkswagen Bogárhoz hasonlóan a DDR-népautó is újjászülethet,
ma már biztos, hogy a XXI. században nincs remény a Trabi feltámadására. (M. G.,
Berlin)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!