hetilap

Hetek hetilap vásárlás
INNEN-ONNAN

1998. 11. 07.
Ne légy ellenséges: magadnak ártasz! Az agresszíven ellenséges embereknek gyakran magas a koleszterinszintjük – állapították meg amerikai kutatók. A "magukban dühöngőket" vizsgálóik szerint nem fenyegeti ez a veszély, azonban azok, akiknek arcára is kiül az agresszivitás, alaposan veszélyeztetettek. A vizsgálatban 77 egészséges fiatal nő viselkedését figyelték 18 és 26 év között. Azok, akik viselkedésük és a kitöltött kérdőívek alapján gyakran voltak "ellenséges" beállítottságúak, magasabb vérkoleszterinszinttel "bűnhődtek", s az úgynevezett "rossz" – LDL – koleszterinjük volt magas. E tekintetben különbség mutatkozott azok között, akik elnyomták, illetve akik kimutatták haragjukat: előbbieknél ugyanis nem tapasztaltak magasabb vérzsírszintet. A kutatócsoport egyébként úgy találta, hogy az ellenséges magatartású egyéneknek gyakrabban vannak egészségtelen szokásaik is, így például gyakrabban dohányoznak, illetve mérték nélkül étkeznek. (MTI)

Még egy öreg a Föld körül



Egy 74 éves férfi egyedül szándékozik megkerülni a Földet. David Clark olyan utazó,
aki még a világ legidősebb asztronautáját, a 77 éves John Glennt is fel tudta lelkesíteni.
Clark egy világkörüli tengeri utat tervezett, melyet egyedül tenne meg és úgy
tervezi, hogy két évig tartana. Ha sikerrel jár, ő lesz a világ legidősebb embere,
aki egyedül hajózva kerülte meg a Földet. A nős, nyugdíjazott, San Francisco Bay-ben
lakó férfi munkakalandnak tekinti nagyszabású utazását, s az út egyhangúságát
saját klarinétjátékával kívánja enyhíteni –helyesebben az úton gyakorolna–,
majd a különböző nagy kikötőkben klarinétozásból befolyt összegből egyenlítené
ki költségeit. Attól sem esik kétségbe, hogy valójában nagyon kevés a hajós
tapasztalata, de annál erősebb a meggyőződése. (CNN)


Olvasgatnak vezetés közben



Mindent, aminek semmi köze a vezetéshez. Egy, a vezetési szokásokat vizsgáló friss
amerikai felmérés kimutatta, hogy a fogak fogselyemmel való tisztogatása, a sminkelés
vagy a borotválkozás mind részét képezik egy átlag amerikai reggeli csúcsban eltöltött,
idegölő autóvezetésének. A vizsgálati személyek 46 százaléka beismerte, hogy
olvasással csapja agyon az időt a forgalomban, a válaszadók egynegyede viszont inkább
átöltözik, ha dugóba kerül. A megkérdezett nők 46 százaléka kifesti magát a volán
mögött, a férfiak 17 százaléka nyakkendőt köt. A felmérésből az is kiderül,
hogy minél idősebb valaki, annál kevesebb a valószínűsége, hogy nem a vezetésre
figyel a kormány mögött. Az idősebb embereknek ugyanis nagyobb koncentrációra van szükségük.
(USA Today)


Szólj rám, ha hangosan énekelek…



Különös módját választotta a fájdalomcsillapításnak egy angol hölgy. Rosemary
Owen annyira félt a nagyobb orvosi beavatkozások során alkalmazott altatástól, hogy
úgy döntött, megteszi egy-két zeneszám is helyi érzéstelenítéssel kombinálva.
Mihelyst az orvosok vésőt ragadtak, a hölgy azonmód rázendített Pavarotti és Andrew
Lloyd Webber néhány örökzöld slágerére. A csípőműtét végéig sor került többek
között az "Emlékek", a "Ne vágj már ilyen képet" és a "Ne sírj értem,
Argentína" címűekre is. A megkönnyebbülés valószínűleg kölcsönös volt az
operáció végeztével… (Telegraph UK)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!