hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hitleri hipnózis

1998. 11. 28.
Adolf Hitler azon meggyőződése, hogy világuralomra született, részben az 1918-ban keletkezett vakságának kezelésére alkalmazott hipnózisra vezethető vissza. Legalábbis ezt állítja egy amerikai pszichiáter a Forensic Science cím? folyóirat novemberi számában.

Dr. David Post, a jacksoni (Louisiana állam) törvényszéki intézet orvosa ezt a
feltevését egy könyvre alapozza, amely szerinte felhasználta annak a német katonai kórháznak
az anyagát, ahol Hitlert kezelték, miután mustárgáztól átmenetileg megvakult 1918
októberében a nyugati fronton. Hitler tizedes volt akkor. A kórház iratanyagát a
Gestapo később megsemmisítette, Hitler azonban említést tett hirtelen keletkezett
vakságáról, és arról az elhatározásáról, hogy politikai pályára lép, ha
visszanyeri a látását. Az 1918. november 11-i német kapitulációt követően Hitler
azt írta, hogy "természetfölötti látomása volt..., csoda történt vele", és
visszanyerte a látását. Egy hazájának elhagyására kényszerült német orvos, Ernst
Weiss azt írja Eyewitness (Szemtanú) cím? könyvében, hogy a katonai kórházban egy
német pszichiáter – bevett gyógymódként – hipnózist alkalmazott poszttraumatikus
stressz-szindróma kezelésére.

Az orvos a könyv szerint így beszélt A. H. nev? pácienséhez: "Én csak orvos
vagyok. Lehetséges azonban, hogy ön rendelkezik azzal a ritka képességgel, amely ezer
évenként ha egyszer megnyilvánul: hogy csodát tegyen. Jézus megtette. Mohamed
megtette. A szentek is megtették. Az ön állapotában közönséges ember egész életére
vak maradna. A rendkívüli erővel, akarattal és szellemi energiával rendelkező ember
azonban nem ismer határokat. Önnek vakon kell hinnie önmagában, akkor elmúlik a vaksága...
Ön tudja, hogy Németországnak olyan emberekre van szüksége, akik energikusak és
vakon bíznak önmagukban. Ausztria a végét járja, de Németország nem" – idézi
az említett könyv. Hitler Ausztriában született. Dr. Post úgy véli, hogy ezek a
sorok a németországi Pasewalk katonai kórházának hivatalos okmányain, konkrétabban
pedig Weiss barátjának, dr. Edmund Forsternak, a berlini egyetemi idegklinika vezetőjének
feljegyzésein alapulnak, aki 1918-ban Pasewalkban kezelte Hitlert. "Hátborzongató
volt azt olvasni, amiről meggyőződésem, hogy hipnózisos kezelés leírásának kell
tekintenünk" – nyilatkozta a Reutersnak dr. Post.

Weiss Eyewitness (Szemtanú) cím? könyvét egy 1933-as párizsi irodalmi pályázatra
írta. Amikor 1940-ben a németek megszállták a francia fővárost, Weiss öngyilkos
lett, és a könyvet 1960-ig nem adták ki. Weiss Párizsban egy német emigránsok által
kiadott újság szerkesztőségében dolgozott, amikor dr. Forster 1933-ban felkereste az
újságot a Pasewalkban készült feljegyzései másolatával. A lap szerkesztőségében
dolgozókat figyelmeztette, hogy ne csodálkozzanak, ha őt meggyilkolnák. Post szerint
Forstert a Gestapo röviddel Németországba való viszszatérése után letartóztatta,
azzal a váddal, hogy "aknamunkát folytat az új (hitleri) rendszer ellen". A
hivatalos jelentés szerint Forster 13 napos kihallgatás után öngyilkosságot követett
el. A Hitler által a pasewalki kórházban eltöltött 29 napról készült feljegyzéseket
később a Gestapo megsemmisítette – állítja dr. Post. A továbbiakban elmondta, jóllehet
Hitler mustárgáztól vesztette el a látását, és ráadásul depresszióban is
szenvedett, Forster azt állapította meg róla, hogy "hisztériára hajlamos
pszichopata."

Weiss és Forster kapcsolatának igazolására dr. Post a következő dokumentumokra
hivatkozik: történészekkel folytatott beszélgetései; egy Hitler-életrajz; az
amerikai haditengerészet hírszerzésének 1934-ből származó, 1973-ig titkosított
jelentése; végül a német emigránsok lapjának írásai.

Dr. Post jelenleg a louisianai egyetem egészségügyi központjának tanára New
Orleans-ban, korábban pedig törvényszéki orvostant tanított a Harvard Egyetem orvosi
tanszékén, ahol Hitlerre vonatkozó kutatásait elkezdte.

"Az időközben bekövetkezett elhalálozások és az okmányok megsemmisítése miatt
soha nem fogjuk tudni végérvényesen bizonyítani, hogy Weiss könyve pontosan idézi-e
Forster feljegyzéseit, vagy csak annak kulcsfontosságú szakaszait vette-e át. Meggyőződésem
azonban, hogy a beszámoló megfelel a valóságnak" – hangsúlyozta dr. Post. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!