hetilap

Hetek hetilap vásárlás
INNEN-ONNAN

1998. 09. 26.
Vikingek a Volgánál Vikingek és normannok nyomait találták meg a Volga mentén. Minden jel arra utal, hogy a skandinávok kivették részüket az orosz állam kialakításából, de nem csupán a hercegi udvarokban dolgoztak – ahogyan eddig sejtették – hanem különféle területeken tevékenykedtek, településeket alapítottak, és keveredtek a helyi lakossággal. Mindez egy szimpóziumon hangzott el, amelyet a Volga középső folyásvidékének IX-XII. századi kereskedelmi kapcsolatairól tartottak Kazanyban. Ingmar Jansson, a stockholmi egyetem professzora az ITAR-TASZSZ hírügynökség tudósítójának elmondta: kutatásai arra utalnak, hogy az oroszok és a vikingek, illetve normannok között szoros kulturális és kereskedelmi kapcsolat volt. Megtalálták orosz földön viking, illetve normann települések nyomait is. A skandinávok és oroszok keveredése különösen Novgorod, Csernyigov és Jaroszlav környékén volt jelentős. A professzor hozzátette: most, hogy kutathatnak Oroszországban külföldi régészek, igen érdekes felfedezésekre van kilátás. (MTI)

Brazil kávé fűrészporból



A brazilok egy része nem lehet valami nagy kávéínyenc, ugyanis csaknem egy évtizeden
át szürcsölgetett – csaló kereskedőknek köszönhetően – földdel és fűrészporral
"hígított őrleményből főzött kávét, és nem furcsállotta az aromát. A brazil
kávéipar felmérése mindazonáltal nagy javulást tapasztalt a kávé minőségében az
utóbbi tíz évben. Az országos mintavizsgálat szerint a Brazílában árusított kávéféleségek
95 százaléka jó minőségű. A maradék öt százalék azonban igen érdekes tartalmú:
árpa, zab, homok, termőföld, fűrészpor vegyül a valódi kávéőrleménybe. Akadt
olyan zacskósorozat is, amely teljesen kávémentes, és így abszolút koffeinszegény
volt: száz százalékig fűrészporból és homokból állt. (MTI)


Az első találkozás



Több mint hatvan esztendő telt el, amíg két normandiai fivér idén szeptember elején
először meglátta egymást, bár egymástól alig néhány tucatnyi kilométerre élték
le életüket. Janvier Le Gourd\'hier szeptember 3-án a közeli Saint-Lóba ment
Calvados környéki falujából, hogy a városban rádiókészüléket vegyen. A 63 éves
férfi ugyancsak meglepődött, amikor az őt kiszolgáló eladónő azon nyomban hibátlanul
le tudta írni nem mindennapi nevét. Érdeklődésére a hölgy azt válaszolta, hogy
ismer még valakit, akinek Le Gourd\'hier a vezetékneve. Némi kutakodással Janvier
megtudta, hogy Pierre nev? fivére születése után árvaházba került, és ott
nevelkedett. Pierre jelenleg gazdálkodó egy Saint-Lo közelében lévő faluban. (MTI)


Anti-Barbie baba



Barbie baba éles ellentéte kerül hamarosan boltokba Amerikában. A baba szemüveget és
lapos sarkú cipőt visel, nem nevezhető csinosnak, de teli van önbizalommal. A 40
centiméter magas babát Margaretnek hívják, a Dennis képregény egyik szereplőjéről
mintázta "mamája", Ann Ruben 73 éves pszichológus. Ruben asszony közölte, elege
van a Barbie-babákból, s abból, hogy "a lányokba már kicsi koruktól beoltják: szőkének,
karcsúnak és keblesnek kell lenni". A pszichológus szerint a Margaret-baba üzenete:
"a lányok is mindent elérhetnek, amit a fejükbe vesznek". (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!