Kereső toggle

Interjú Istennel

Merész kérdések, kissé elnagyolt válaszok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha az ember a Teremtőjét kérdezi - a kérdések iránya egyszer csak megfordul. Mert csak úgy lehet egy asztalnál ülni a mindenség alkotójával, hogy az ember közben átéli saját létének alapkérdéseit is.

A film legnagyobb erénye, hogy éppen akkor beszél, Tóráról és Újszövetségről, megváltásról és mennyről, amikor a kereszténységet némely  tekintélyes inkább csak elavult tradíciónak szeretné látni, mint a civilizáció egyik sarkalatos alapkövének.

És ez akkor is értékelendő, ha az alkotás nem jut el túl mélyre az említett kérdéskörökben. Épp csak megkarcolja azokat három hosszú párbeszédben, melyek igazán színházban működnének, nagyszerű jellemszínészek alakításában.  De a felütés azért ígéretes.

Az újságíró Paul épp csak hazaérkezik az afganisztáni harctérről, egy másik háborúba viszont azonmód kezd belemerülni: házassága éppen szétesőben van. Hogy miféle zavarok örvénylenek benne, az apró utalások mozaikkockáiból áll össze, még a film elején.

Ezek amúgy egész jól komponált, szépen fényképezett snittek. Paul egy katonai szállítógépen ül, zászlóval letakart ládákkal a raktérben, s közben riportot ír Keresztények a háborúban címmel, az élet értelméről töprengve. Kiderül, nem csak megfigyelni ment a frontra, a szándékos életveszélyben kereste az eddig némának érzett Örökkévalót. De nem találta meg.

A következő jelenetben kamaradrámát láthatunk a konyhában, egy kiüresedett kapcsolat svédasztalán reggeli kávégőz, szürke mondatfoszlányok és a szemkontaktust kerülő feleség hideg arca. Tudjuk, mi lesz ebből, és nem tévedünk: délután már hiába hívja őt az újságíró, estére elhagyott férjként tér haza az üres lakásba. Biciklivel közlekedik egyébként, ezt a film fontosnak tartja. Pár életveszélyes helyzetet éppen hogy elkerül a New York-i forgatagban – talán az emberi lét törékenységét üzenik ezzel, majd egy ponton túl el is lopják tőle a járművét.

Így utólag úgy tűnik, ez se véletlen. Mert az utolsó, Istennel folytatott „interjú” után történik a veszteség, mikor már kezd végképp lenullázódni önmaga szemében. De Paul hazafelé ballagva új alapokra talál az életében, így a nyugati ember kiüresedéséről (is) üzenő történet reményteli lezárást kap.

Az említett párbeszédek gondosan kiválasztott helyszíneken zajlanak: egy park sakkasztalánál, egy hatalmas, üres színház színpadán, végül egy raktárhelyiségben, ahol nincs semmi, csupán két beszélgető pad egymással szembeállítva.

Talán mind a komplett emberi lét – mert egónál többről van itt szó – szimbolikus állomásai ezek, hisz életünk során a játszmáktól, és a külvilág felé alakított szerepeken át jutunk el saját lelkünk üresen kongó „raktáráig”, ahol egy „halk és szelíd” hang végül megmutatja, mit kell tennünk, ha az el nem múló valóságra éhezünk.

Vagy éppen kérdéseket vet fel. A zsurnalisztát ez utóbbi kezdi igazán kihozni a sodrából, hiszen neki kellene kérdeznie. Ám valahogy mindig személyes területre tereli a témát a rejtélyes interjúalany – az ismert, bibliai válaszokat egyszerű szavakba öntve.

Nyilvánvaló, hogy az alaptéma ismert sablonokat hoz elő a nézőből. Lehetne ez is egy álomba-kómába csomagolt istenélmény (A viskó), esetleg valami végig kétértelmű pszichés trükk (K-Pax, belső bolygó) vagy egy sorformáló látomás (A találkozás), de igazából itt ez a kérdés nyitva marad. Azt sem tudjuk meg, elkészült–e végül a szenzációsnak ígérkező interjú, melynek a lapnál, aminek az újságíró dolgozik, máris címlapot biztosítanak. Viszont megoldás adódik ennél fontosabb ügyben, melyet ugyan kissé instant módon kapunk meg a végén. Igaz, az Istennel való megbékélésnek legalábbis az egyik fontos eleme hangsúlyt kap a történet végén, ez a megbocsátás az ellenünk elkövetett bűnökért. Jelen esetben egy árulásért.    

Az Interjú Istennel bizonyosan nem lesz a művészfilm kedvelők kedvence, hisz nem filozofikus-egzisztencialista alkotások megkerülhetetlen darabja. Sőt talán egy másik vélhető célcsoport, az elkötelezett keresztények jogosan találnak rajta pár fogást: például az a gondolat sem nagyon „kóser”, hogy a megváltás, – ahogy fejtegetik – mindenkinek mást jelent.

De, hogy visszautaljunk az elejére, egy ilyen film a mostani kulturális–ideológiai térben mégiscsak egyedi, figyelmet érdemlő húzás. Gondoljunk bele: a „fogyasztás templomaiban” (plázákban, multiplexekben) kóla és kukoricás vödrök társaságában végül is örök életről, a lét értelméről, a Teremtő irántunk való szándékairól hangzanak el a tűnődő mondatok, miközben a szomszéd termekben klónok és manók küzdenek, varázslók, robotok és félistenek szórakoztatják a fizető közönséget.

Olvasson tovább: