Kereső toggle

Menekülés a szürkeségből

Spielberg digitális univerzuma

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A virtuális valóság a jövő ultra-drogja és jókora léptekkel haladunk felé. Üzemszerű működését Spielberg  filmje, a Ready Player One csak pár évtized múlva vetíti elénk, ahol a digitális univerzum mindent benyelt, uralma megtörhetetlen.

Bár a film inkább szórakoztatni, mint mélyen szántani akar, azért pár sejtelmet felvillant a jövőből, ami többnyire riasztó, de ahol máris sokan élnének. Inkább, mint a mai hétköznapokban. Álvalóságról van szó persze, a szem, az érzékek elektronikus becsapásáról, de kit érdekel ez, ha az igazi valóság autóroncsok és bádoglakótelepek közé van szorítva? Holnapután, vagyis 2044-ben tehát a kinyúlt mackónadrágos prolitól a patent ázsiai üzletemberig mindenki VR-szemüvegbe bújva tengeti napjait. Itt keresnek pénzt (bitcoin?) és itt ismerkednek. Bár, mivel saját énje helyett mindenki valamilyen kreált képmás (avatar) bőrébe bújik, a kiválasztott partner neme is kérdéses. Főhősünk, egy „kicsit sem menő” srác például „Parsifal”-ként száguldozik az Oasisban, és egy Artemis (civilben Samantha) nevű motoros cyberpunk-lánynak csapná a szelet. Az Oasis találó név egyébként a földet behálózó Globális Virtuális Térre, ahol minden élvezet és izgalom fellelhető a Kaszinóbolygótól a Doom-játék harcmezejéig, de szörfözhetünk pálmafás tengerparton tengerszagot szippantva – miközben azért a szűk pléh lakókonténer ragacsos padlóján billegünk. A lényeg persze az egymás elleni brutális harc. Például autóversennyel vagy lövöldözéses játékban lehet nagyon is valódi pontokat szerezni, vagyis egymástól elvenni. Virtuális testvériség helyett egoizmus és durvaság pusztít a kibertérben, ami már ma is jellemző: a nicknevek mögé bújt kommentelők trágársága és az internetes zaklatás (cyberbullying) nem sci-fi-rémálmok, hanem napi valóságunk részeivé lettek.

Még embrionális állapotban

És ezért érdemel szót a film. A társadalmi érintkezés idáig szokásos alapelemei (beszéd, írás, olvasás) ugyanis épp most törnek szilánkokra a szemünk előtt, miközben valami „olyasmi” formálódik, amire senki sincs felkészülve. Az emberi kapcsolatok mind nagyobb része „konvertálódik” át internet-kommunikációvá, a szünet nélküli online jelenlét opcióból függőséggé vált, az okostelefonok cunamija mérhetően módosította a gondolkodást (és a valóság érzékelését) az ismeretszerzéstől (vagy inkább adathalmozástól) a járványszerű figyelemhiányig. Kérdés – amelyet Spielberg filmje meg is válaszol –, hogy meddig jut el mindez?

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: