Kereső toggle

Szörny Barbie-k a gyerekszobában

Kislányok (rém)álma

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Karácsony előtt a játék- és ruhaboltokat járva különösen szembetűnővé válik az utóbbi évek egy sajátos trendje: a koponyamintás gyermekruhák mellett élőhalott Barbie-leszármazottak jelentek meg az üzletek polcain. Ezek az úgynevezett Monster High-babák hatalmas sikert arattak világszerte. De vajon mit üzennek célközönségüknek, a gyerekeknek?

2009-ben a Barbie-t gyártó Mattel nyeresége három százalékkal csökkent, ami nagyrészt annak volt köszönhető, hogy sikertermékük értékesítésében az Egyesült Államokat leszámítva jelentős hanyatlás mutatkozott. Mivel a sokat kritizált, de 50 éven át töretlenül népszerű Barbie csillaga szemlátomást leáldozott, a játékgyártó cég új ötlettel állt elő, és 2010-ben piacra dobta a Monster High-szériát. Ezeket az új babákat különböző rémtörténetek, sci-fik és horrorok szereplői ihlették, s a kerettörténet szerint őseik közt olyan „hírességek” szerepelnek, mint Drakula, az Operaház Fantomja vagy Frankenstein hullákból összefércelt szörnye, de emberalakot öltött fekete macskával és vérfarkas lánnyal is találkozhatunk. A középiskolás szörnykamaszok köré a Mattel marketingesei egész kis világot kerekítettek: a babákkal egyszerre létrejött honlapon magyarul is megtekinthetők a diákok adatlapjai és bármely más velük kapcsolatos újdonság (friss videók, kiegészítők stb.).

Mindennapjaik néhány perces rajzfilmeken követhetők nyomon, amelyek a YouTube-on és most már DVD-n is elérhetők, de természetesen nem hiányozhat a saját Facebook-oldal és Twitter-fiók sem. A sikereken felbuzdulva a választék tovább bővült Monster High-könyvekkel, kulcstartókkal, szájfényekkel, szörnyes UNO-kártyával, illetve az odaadóbb rajongók kedvéért még ágyneművel is. A termékek szlogenje arra biztat, hogy fogadjuk el magunkat úgy, ahogy vagyunk, ünnepeljük „furcsa hibáinkat” és tökéletlenségeinket, amely alatt a szörnyek esetében az időnként leeső végtagok, agyarak, öltésnyomok vagy nyakból kiálló csavarok értendők. Annak ellenére, hogy a Mattel az elfogadás és a pozitív önértékelés kialakításának üzenetét igyekszik kommunikálni, mind pszichológusok, mind szülők részéről rengeteg kritika érte a brandet. De mi is a baj a szörnybabákkal?

Először is: már az sem teljesen világos, hogy pontosan kik alkotják a Monster High célközönségét. Feltételezhető, hogy a Barbie-ból kinőtt, de játékokra még fogékony, olvasni tudó és rendszeresen internetező, 8–12 év közötti lányoknak igyekeztek a kedvére tenni a kiterjedt szörnyuniverzum megalkotásával. Ennek némileg ellentmond, hogy a babák gyakran a kisebb, 3–5 éves gyerekek szemmagasságában kapnak helyet a polcokon, a rajzfilmeket pedig már akár 5 évesek is nézik. A 12 év körüli lányok nagy része viszont nem vállalná be, hogy Monster High-babákkal játsszon, mivel túl gyerekesnek, „kicsiknek valónak” tekintik őket. Dr. Jennifer Shewmaker, a Texas Woman’s University pszichológus-professzora szerint ez az életkori elcsúszás azért jelenthet problémát, mert a 4 évesek és a 12 évesek közti fejlődéslélektani különbség hatalmas.

Azok az életkorspecifikus történések, amik a Monster High-epizódok fókuszában állnak, vagyis a szülőktől való eltávolodás, a kortárs csoport felé történő fokozott nyitás, az identitáskeresés, a másik nemmel való kapcsolatteremtés vagy a külső megjelenés miatti jelentős aggodalom, inkább a tizenéveseket érintik. A 4-8 évesek számára azonban ezek még nagyon korai, az életkoruknak nem megfelelő problémák, ezenkívül a félénkebb gyerekeket már a szörnyek külleme is megrémítheti.

A célközönséghez ugyancsak nehezen illeszthető a babák megjelenése. A szörnylányok öltözéke ugyanis legtöbbször inkább emlékeztet fehérneműre, mint hétköznapi ruhára. Amellett, hogy a magassarkú, a miniszoknya, a hasat szabadon hagyó top és az erős smink valószínűleg nem sok középiskolában kívánatos viselet, a babák túlszexualizált külseje a gyerekek szemléletmódjára sem gyakorol épp jótékony hatást. A szereplők bőrszíne ugyan változatos (lila, zöld, sárga, kék és fekete szörny is akad a diákok közt), „szexinek lenni” viszont mindenki számára egységes alapkövetelmény. Clawdeen Wolf, a farkasember lánya például adatlapján „közli”, hogy habár haja méltó egy samponreklámhoz, sajnálatos módon a lábán is hasonló szőrzet éktelenkedik, így a „kopasztás és az epilálás” egész napi munka, de mindez igazán nem nagy ár azért, hogy „mesébe illően fantasztikus” lehessen. Patrick Wanis viselkedéselemző szerint ezekkel az üzenetekkel a Monster High-babák azt kommunikálják a lányok felé, hogy szégyenkezniük kell a testük miatt, és már a pubertáskor előtt arra ösztönzik őket, hogy igyekezzenek szexuálisan vonzóak és lehetőleg minden körülöttük élő számára csábítóak lenni. Aggodalmának adott hangot ezzel kapcsolatosan Dr. Sari Shepphird klinikai pszichológus, az evészavarok és a testképproblémák szakértője is, aki úgy véli, a Monster High-babák a gyermeki ártatlanság kiterjesztése helyett annak épp az ellenkezőjét reklámozzák.

S habár a készítők szerint termékeik a tökéletlen test és az egyediség elfogadását hangsúlyozzák, szembetűnő, hogy a szereplők továbbra is korunk szélsőségesen sovány, már-már anorexiás szépségideáljának megtestesülései. Arányaik semmivel sem természetesebbek, mint a sokat szidott hagyományos Barbie-babáké: megmaradtak a hatalmas szemek, a hosszú, vékony lábak, az irreálisan keskeny derék és a nőies domborulatok. (A konvencionális, extrém karcsú szépségideáltól való eltávolodás határozottan jobban sikerült Nickolay Lammnak, aki művészként arra törekedett, hogy megmutassa, egy reális testarányokkal bíró baba is lehet szép. Így saját Barbie-ját, Lammilyt a 19 éves amerikai lányok átlagos testalkatával, visszafogott sminkkel és sportosan csinos ruhatárral alkotta meg, s bár egyelőre nyilvánvalóan nem túlságosan fenyegető versenytárs a Mattel számára, „az egészséges Barbie” egyértelműen pozitív fogadtatásban részesült felnőttek és gyerekek részéről egyaránt.)

A babák külseje miatti kritikák mellett sokan a szörnykamaszok kalandjait bemutató rajzfilmeket is kifogásolhatónak találták. Dr. Jennifer Shewmaker kutatása szerint az általa megnézett epizódokban 86 perc alatt 37-szer fordult elő kortársak részéről történő bántalmazás. A rendszeres szociális és/vagy fizikai agresszió mellett sajnálatos módon ritkán jelent meg a gyártók által kilátásba helyezett kedves, proszociális viselkedés: a második leggyakoribb téma a népszerűség, a harmadik a fiúk/romantika kérdése volt. A rajzfilmekben a problémamegoldás eszközeként számos alkalommal jelenik meg a kegyetlenkedés, a másik megalázása, megszégyenítése.

Érdemes elgondolkodni azon is, hogy vajon szeretnénk-e, hogy a gyerekek olyan szereplőket tekintsenek példaképnek, akiknek kedvenc tevékenységi köre a „vásárlásra és a fiúkkal való flörtölésre” korlátozódik (szó szerinti idézet az egyik szörnylány adatlapjáról), legfőbb problémájuk pedig, hogy tesiórán le kellett venniük a magasított talpú cipőjüket. Megjelenik természetesen a középiskolás közegben kihagyhatatlan „okos lány” karaktere is (aki nem túl formabontó módon szemüveges), ő azonban beszélni nem tud, és hiába a megannyi iskolamentő hőstette, a „menő lánytól” csak lefitymáló megjegyzésekre számíthat. Hasonló karakterek persze más rajzfilmekben is akadnak, felszínességük azonban egyes epizódokban már-már bántó méreteket ölt.

Valószínűleg nem egészen alaptalan Dr. Shewmaker azon meggyőződése, hogy a Mattel elsődleges célja a Monster High-brand megalkotásával nem annyira az értékközvetítés, mint inkább a profitszerzés volt. Önmagában ezért természetesen aligha kárhoztatható egy játékgyártó cég, visszatetsző lehet azonban, hogy az elfogadásra való szocializáció vonzó álarca mögött erősen megkérdőjelezhető tartalom rejlik.

Ugyanakkor a Mattel kétségkívül egy meglévő társadalmi igényt szolgált ki a szörnyszülött babák piacra dobásával: előbb a Harry Potter-sorozat sikere, majd az Alkonyat-könyvek nyomán támadt vámpírkultusz adta ékes bizonyítékát annak, hogy emberek tömegei számára vonzó egy olyan alak, aki Tari Annamária klinikai pszichológus szavait idézve „kiléphet az emberi lét keretei közül, de emberi érzelmei miatt mégis mindig visszatér oda”. A szűknek látott emberi keretekből való kiszabadulás lehetőségét hordozó, örökéletű és természetfeletti képességekkel rendelkező zombi, szörny vagy vámpír félelmetes és veszélyes lényből vonzó hőssé vált. A Mattel tulajdonképpen ezt a jelenséget lovagolta meg azzal, hogy egy olyan fiatal korosztály tagjait szólította meg a rémek üzenetével, akik elsősorban a játékokon, meséken keresztül érhetők el: a koporsó alakú mobiltelefont nyomkodó Monster High-figurák tökéletesen beleillenek a képbe. Vitatható azonban, hogy a gyerekek érettségi szintje tükrében vajon mennyire szerencsés nyitás ez. Az élet és a halál közti határvonal elmosása, egy felszínes és túlszexualizált ideál követendő példaként való beállítása olyan negatív következmények forrása lehet, melyek felelőssége alól nem mentesíthet sem a piaci érdek, sem a jó szándék hangoztatása.

Olvasson tovább: