Kereső toggle

Csendes éj

Karácsonyi útinapló egy amerikai kisvárosból

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Régi barátok meghívására indultam útnak Amerikába, egy Georgia állambeli kisvárosba, hogy együtt töltsünk egy karácsonyt. Tizennégy órás út után landoltunk Atlantában, a déli állam fővárosában. Amint megérkeztünk, érezhető volt az amerikaiakra jellemző feszesség és lazaság együtt - karácsonyi hangulattal átitatva.

A bevándorlási tiszt nagy „hello"-val köszönt ránk, szájában rágó, s laza poénokkal igyekezett a feszültséget oldani. Nem igazán érdekelte, miért jöttünk, vagy meddig maradunk, de mikor meglátta a tartózkodási címünket, kikerekedett a szeme: „Eatontonba mennek? Ott aztán semmi sincs, csak tehenek."

Biztonsági ellenőrzések tucatja várt még ránk, hiszen nem akárhova, hanem az USA egyik legnagyobb repülőterére érkeztünk. Minden információ ki van írva, lehetetlen eltévedni, és ha valaki mégis megáll egy pillanatra, azonnal ketten is odaugranak hozzá: „Miben segíthetünk? Szóljanak, ha szükségük van valamire." Ez a figyelmesség annyira jól esett, hogy időnként direkt megálltunk, csak hogy körülöttünk ugráljanak az emberek. Majd elérkeztünk a zsúfolásig telt távolsági buszhoz, ahol tiltakozásunk ellenére rögtön helyet szorítottak nekünk; az egyik utas még le is szállt miattunk, mondván: legyen helyünk, ő pedig - semmi gond - a következő járattal megy. Két óra múlva találkoztunk vendéglátóinkkal, s még egy órát kocsikáztunk, amíg megérkeztünk a farmra. A táj csodaszép, a vidék lelassult tempójának nyugalma száll az odalátogatóra, s látnivaló is tényleg csak annyi van, amennyit a háziállatok nyújtanak.

Házigazdáink - Bejay és George - mindig szerényen éltek, és ez tudatos döntés volt a részükről. „Vedd meg, amit szeretnél, de ne akarj túl sokat!" - fogadták meg a szülők intését, s ehhez az elvhez tartották magukat. Nem akartak versenyre kelni barátaikkal: kinek van nagyobb háza, szebb autója - hitelből? Ők inkább egy szerény, de takaros mobilházat választottak, amit készpénzzel is ki tudtak fizetni, s ami megmaradt, azt arra fordították, hogy négy gyermekük kiváló képzésben részesüljön egy helyi magániskolában. Az évek során összespórolt pénzüket pedig jótékonykodásra, valamint missziós utak támogatására fektették be.

Másnap a hatórás időeltolódás miatt álmosan ébredtünk, de nem volt idő mélázásra, mert rögtön bevontak minket a karácsonyi készülődésbe. Ez főleg vásárlást és vendégeskedést jelent. A farm Atlantától délkeletre 150 kilométerre, az 5000 lakosú Eatontontól 12 kilométerre található. A legközelebbi pláza autóval kábé harminc perc. Bejay és George mindenkinek bemutattak, akivel találkoztunk, mert itt ez így szokás - és így van rendjén. Itt mindenki mindenkit ismer.

Első állomásunk az illatszerbolt volt, ahol márkás parfümöket a hazai árak töredékéért kínáltak. Ezt még további akciókkal „olcsósították": ha például 30 dollárnál többet költöttél, kaptál egy 10 dolláros kupont ajándékba. Mivel több dolgot is kinéztünk magunknak, megkérdeztük, hogy minden 30 dolláros tétel után kapunk-e egy kupont, vagy csak a legvégén. „Persze, hogy mindegyik után, és rögtön fel is használhatjuk!" - válaszolta. Ez Amerika, itt mindent lehet! Persze nem hagyhattuk ki a „Buy One, Get One Free", „egyet fizet, kettőt kap" akciót sem. A kasszánal aztán kiderült, hogy 10 helyett 20 dolláros kupont kaptunk, és még egy 30 százalékos kedvezményt is. Sehogy se értettük, szinte beleszédültünk, még az eladónál is reklamáltunk, hogy túl sok a kedvezmény. „No problem - közölte -, ezt adta ki a gép. Fölösleges aggódni."

Azóta többször voltunk vásárolni, s mindig hasonló élményben volt részünk. Ha éppen nem volt nálunk megfelelő kupon - és az eladó szimpatikusnak talált -, akkor a pulton levő áruházi kupont szkennelte be, csak hogy a kedvünkben járjon. Az igazán szemfüles vásárlók pedig egyébként is karácsony utánra hagyják az ajándékok megvásárlását, amikor az eredeti árnak akár a 10-20 százalékáért is hozzá lehet jutni a kiszemelt portékákhoz.

Az ünnepi készülődés azonban nem csak vásárlásból áll. A déli államok híresek a barátságos légkörről és a vendégszeretetről. Délután vendéglátóink egyik barátja Open House-t tartott, ami azt jelenti, hogy minden ismerőst meghívtak a házukba egy karácsonyi partira. Senki nem csinált ebből nagy ügyet, aki akart, hozhatott snacket vagy desszertet, és bármikor be lehet állítani hozzájuk egy kötetlen beszélgetésre a megadott időpontokon belül. Az oldott légkörben senkit sem zavart igazán, hogy minket nem ismer senki. Csak egy órát töltöttünk ott, mert Bejaynek még rengeteg süteményt kellett elkészítenie. Ezeket a sütiket karácsony előtt vitte át a barátaiknak - itt délen ez így szokás. Sokkal inkább a közösen eltöltött idő és beszélgetés a fontos, mint a díszes dobozba csomagolt ajándék.

A karácsonyi készülődés fontos része az istentiszteleteken való részvétel, ahol megemlékeznek Krisztus születéséről. Az országút mellett szinte kilométerenként láthatjuk a különböző protestáns felekezetek kis gyülekezeti házait. Ez is tipikus itt délen. „A karácsony remek időszak arra, hogy hálát adjunk Istennek mindazért a jóért, amit az életünkben tett. Emellett segítenünk kell a kevésbé jómódú családokat is" - mondja Bejay. Az is fontos hagyomány, hogy a közösségek gondot viseljenek a szegényebb családokra.

Végre elérkezett a nagy nap. Háziasszonyunk úgy döntött, hogy a fárasztó ünnepi főzögetés helyett egy tízszemélyes lasagnatálat, húsételt, valamint salátát rendel egy helyi étteremből, s inkább velünk tölti a felszabadult időt. Az édességet majd a látogatók kóstolói biztosítják. Ennyit a hagyományos karácsonyi ételekről! Fontosabb a békesség, mint a maximalizmus. Amint megérkezik a családtagokkal kibővített négy „felnőtt gyerek", az unokák rögtön birtokba veszik a terepet. Ilyenkor a kis ház még kisebbnek tűnik. Szinte mindenki egyszerre beszél, s ahogy az ajándékok előkerülnek, a levegőben csomagolópapírok repkednek. A nagy kavarodásban rögtön el is kezdenek vitatkozni a gyerekek, hogy melyik ajándék kié. A házigazda megáldja az ételt, majd mindenki megpakolja a tányérját, és leül oda, ahova akar. Úgy tűnik, nem zavar senkit, hogy nem a nagy asztalt üljük körbe, és az se, hogy a hároméves csöppség lefejeli a legszebb karácsonyfadíszt, és már a második pohár üdítőt önti ki. A dísz pótolható, a békességben és szeretetben együtt töltött idő pótolhatatlan, és pont az ilyen dolgokból lesznek később a legkedvesebb karácsonyi emlékek.

Olvasson tovább: