Kereső toggle

Éli könyve

Reménység a világvége után

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Magányos vándor tart nyugatra a roncsokkal teli országúton. Kóbor macskára vadászik, majd útonállókkal harcol, és kis híján belőle lesz élelem. A bőség nyugati világából mára törmelék- sivatag maradt, ahol kincset ér a víz, a túlélőket pedig állati ösztönök vezérlik. Egykor ugyanitt a büszke és gazdag Egyesült Államok létezett.

Élit (Denzel Washington) hajtja valami. Érzi, hogy mennie kell tovább. Zsákjában fegyverek, meg egy leharcolt ipod, az eltűnt világra emlékeztető zenékkel. Féltett kincse mégis egy nagy csatos könyv: az utolsó Biblia. Az ég szürke, de a nap gyilkos: a testre sebeket éget, és roncsolja a szemet, ezért van mindenkin a napszemüveg. „ Egykor túl nagy volt a jólét, szemétre dobták azt is, amiért ma azonnal ölnek " - fejtegeti a főhős a „nagy villanás" után született lánynak. Sokat nem tudunk meg a katasztrófáról, volt „egy háború, ami lyukat ütött az égen", s valószínűleg nem a rokon sztorik felelősei (Skynet, ufók, oroszok) okozták a világégést. Kellően nyomasztó ezúttal is az apokaliptikus légkör, bár minden elemét láttuk már az egész műfajjá terebélyesedett világvégefilmekben. Cselekményében a Mad Max kezdő epizódja, látványvilágban pedig a Terminátor legutóbbi része kísért erősen. Merőben új viszont, hogy éppen a Biblia az igazi főhőse e road-movie akciófilmnek, ami Washington és Gary Oldman (Carnegie bandavezér) játéka miatt nívósan drámai, mi több, a végére igencsak katartikus alkotássá fejlődik a szemünk előtt.

A Könyvek Könyvét a westernvárosra mint Amerika-jelképre hajazó roncsfalu ura Carnegie is keresteti - miközben Mussolini életrajzát olvassa míves karszékében. A művelt, egyben cezaromániás gonosztevő új világot akar építeni, s kell valami eszmei kötőanyag az emberek közé. A Biblia, mint az elmúlt társadalom szoftvere, épp jó lesz. Csakhogy az ismert példányokat elégették még a nagy pusztulás után, gondolván, hogy amiatt is jött a világégés... A bandavezérnek a Könyvért mint afféle szerencsehozó amulettért indított hajszája a műfaj szabályai szerint rendre elvezet a véres leszámolásokhoz, amiből kevesebb is elég lenne. Ugyanakkor egy erős jelenetben szinte a náci hóhérnak a transzcendens értékkel szembeni cinizmusát látjuk. Mikor végül megszerzi piszkos vágyainak nemes tárgyát, a nagy King James-kötetet, cinikusan még arra kéri a halálosan megsebzett Vándort, hogy imádkozzon őérte, az ellenségéért - a kereszténység nagy tanításából torzítva gonosz paródiát. Aztán (parádés fordulat!) mégse tud hozzáférni a könyv tartalmához, Éli pedig elvánszorog nyugatra, és még épp át tudja adni a teljes Írást - akik Ray Bradbury kiváló kisregényét, a Fahrenheit 451-et olvasták, már sejtik, miképp...

Az egész filmet a főszereplő (nevének egyik jelentése: Istenem) küldetéstudata viszi a hátán. A jövőbeli ősembereknek a 23. zsoltárt felidéző, az asztali áldást minden pátosz nélkül tanító harcos jelleméről némely honi kritika mint jellemző amerikai vallásosságról fanyalog. Pedig Washingtonnál, a pünkösdi lelkész fiánál vélhetően nemigen tudná más hollywoodi nagyágyú hitelesebben idézni Pál apostol szavait Éli nagy útjának végén: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam." S mivel a film a Bibliát Amerika egyik alapvető, minden ellenkező hír dacára még aktív kötőszöveteként ábrázolja, mégpedig frissen és vonzóan: az elkövetett kliséket fedje ezúttal a feledés jótékony köde.

Olvasson tovább: