Kereső toggle

Második esély

Életigenlő magyar film a mozikban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ez a film nem olyan, mint általában a magyar filmek – sokan így vélekednek azok közül, akik már megnézték a Príma primavera című új magyar filmet. Edelényi János nemzetközi hírű filmrendező ugyanis a 70-es években készített számos sikeres tévéfilmet, a 80-as években Izraelben forgatott dokumentumfilmeket, majd hosszas kihagyás után ismét forgatott. Rögtön nagyszabású nemzetközi koprodukcióban, magyar–bolgár–holland–brit együttműködéssel.

Ennek eredménye, hogy Bulgária kedvenc színésznője, Veszela Kazakova játssza a főhősnő, Joli szerepét, egy ukrán származású prostituáltat. (Kazakova a film kedvéért magyartanulásba fogott. Akcentusa hozzáad a film értékéhez.) ő fogalmazza meg a film egyik kulcsmondatát, hogy vannak, akik rossz útra térnek, és vannak, akik oda születnek. (A mondat az egyik forgatókönyvírótól, Salamon Páltól származik. ) Joli, aki állami gondozásban nőtt fel, és akit szülei elutasítottak, mégis a jobb utat szeretné választani, ha ez nem is mindig zökkenőmentes.
A jobb útra térésben Gábor, egy „gyermeklelkű, idősecske kamasz” (Lukáts Andor) van segítségére. A zsidó úriember ugyanis egy régen letűnt(?) világ egyik utolsó képviselője. Szerinte nem szabad csúnyán beszélni, nem szabad a nőket bántalmazni, fontos viszont az élet szépségeit teljességükben megragadni és lerajzolni, és fontos a békebeli világ hagyományainak újból tartalmat adni. Edelényi János nem titkolja, hogy van önéletrajzi ihletettsége a filmnek. A nehéz évek, amikor Nyugatra disszidált, ajándékozták meg olyan történetekkel, amelyeket most szívesen elmesél a nézőknek, hátha vigasztalást vesznek belőlük. Ráadásul a rendező azt figyelte meg, hogy akik látják, kiegészítik, „feljavítják” a Príma primaverát. Az alkotás egyértelműen továbbgondolásra készteti a nézőket.
A filmnek legalább három rétege van: a felszínen egy krimi jelenik meg, beleágyazva a mai kelet-európai valóságba. Ez a nyugati gengszterek és kelet-európai prostituáltak csöppet sem szívderítő világa. Fel-felsejlik e mögött az európai zsidó sors is. Mozaikszerűen tudomást szerzünk Gábor családtagjainak élettörténetéről, a vajdasági nagymama elkobzott vendéglőjéről, a munkaszolgálatról. Közben pedig a temetőben játszódó kezdő- és zárójelenet az élet és halál nagy kérdéseiről gondolkodtat el. Főleg, mivel a főszereplő nem igazán akar tudomást venni arról, hogy a halál elválasztja tőle szeretteit.
A filmben sajátos módon működik a sorsszerű igazságszolgáltatás, de nem azért, hogy vérbe fagyva hagyjon bennünket, hanem hogy igazságérzetünk megnyugodjon. És ebben a filmben működik a deus ex machina, amely nyomán új alapokra kerül az életünk, ahonnan már optimistán látjuk a jövőt. Pontosan ez volt a rendező célja: hogy megmutassa, ha nem is ideális hely ez a világ, de lehet rajta jobbítani, és ez elsősorban tőlünk függ.
Nagy öröm, hogy Lukáts Andor és a külföldi sztárok (Antonie Kamerling, Djoko Roszics) mellett olyan kiváló magyar színészeket is láthatunk a filmvásznon, mint Börcsök Enikő, Máthé Erzsi, Schubert Éva, Bezerédi Zoltán, Pap Vera, Gera Zoltán. Bár csak egy-egy villanás erejéig tűnnek fel, de azonnal karaktereket teremtenek. És nagy öröm ízlelgetni Máthé Tibor operatőr lírai, mégis dinamikus képeit, amelyek szinte önálló életre kelnek és üzeneteket fogalmaznak meg. „Mindenkinek jár egy második esély” – ezzel a mottóval készült a Príma primavera. És éppen ez az újrakezdési motívum az, amiben a rendező szándékai szerint műve különbözik a magyar filmektől (bár nem az volt a fő cél, hogy különbözzön).

Olvasson tovább: